Szent Erzsébet (Sárospatak vagy Pozsony, 1207. július 7. – Marburg, 1231. november 17.)

Szent Erzsébet, II. András király (1205-1235) és Meráni Gertrúd  harmadik gyermekeként született 1207-ben (szülőhelyeként Pozsony és Sárospatak merült fel). Négyéves korában jegyezték el I. Hermann türingiai tartománygróf egyik fiával. Hatalmas hozománnyal érkezett a türingiai udvarba, Wartburg várába. Itt és a tartománygróf más váraiban nevelkedett leendő anyósa, Zsófia mellett. Apósa kora legjelentősebb költőivel vette körül magát, de a leány mély vallásossága már korán jelentkezett, s elutasította az udvar fényűzését. Bár még Erzsébet hazaküldése is felmerült, végül 1221-ben összeházasodott az akkor már három éve tartománygróf IV. Lajossal, akitől három gyermeke is született.

A házasságuk nagyon bensőséges volt, Erzsébet ahova tehette, elkísérte urát, férje pedig – akit a helyi hagyomány szentnek tart – osztozott vele gyakran mértéken felüli jótékonyságában (Gothában és Eisenachban is alapítottak kórházat) és aszkézisében, az udvar rosszallása ellen is megvédve őt. Már férje életében megismerte és követte a ferences szegénységi ideált, majd 1226-ban engedelmességet fogadott Marburgi Konrád vándorprédikátornak, pápai legátusnak.

A magyar udvarral sem szűnt meg a kapcsolata, édesanyja többször megjelent álmában halála után, 1222-ben pedig férjével együtt hazalátogatott. Férje, fogadalmát betartva 1227-ben II. Frigyes császár kíséretében útra kelt, hogy részt vegyen az ötödik keresztes hadjáraton, de járvány következtében még az itáliai Otrantoban meghalt. Férje halála után Erzsébetet sógorai, Raspe Henrik és Türingiai Konrád megfosztották özvegyi járandóságaitól és így nyomorban töltött el egy telet Eisenachban gyermekeivel együtt. Később anyai rokonait kereste fel Bambergben, akik azonban egy II. Frigyes császárral kötendő frigy érdekében elzárva tartották, s ezt a tervet ő csak öncsonkítással fenyegetőzve tudta elhárítani. Végül gyermekeiről lemondva Marburgba vonult Konrád javaslatára, aki IX. Gergely pápa Erzsébetre vonatkozó oltalomlevelének birtokában bizonyos pénzösszeget és birtokot tudott kicsikarni számára rokonaitól, amiből ő egy Szent Ferencnek szentelt kórházat alapított, ahol haláláig élt nyomorban ápolóként, anélkül azonban, hogy apácafátylat öltött volna és lemondott volna vagyonáról.

1231. november 17-én, huszonnégy évesen hunyt el Marburgban, s tisztelete igen gyorsan elterjedt, amit IX. Gergely pápa hivatalosan Perugiában ismert el 1235-ben, ereklyéinek felemeltetésére pedig II. Frigyes császár és a krónikás szerint milliós tömeg jelenlétében került sor 1236. május 1-én. A sírja felett felépített gótikus zarándoktemplom a német lovagrend fő temploma lett, ahol ereklyetartóján és üvegablakokon is ábrázolták tetteit. Életének és csodáinak a 13. században több leírása született Marburgi Konrád és négy szolgálóleányának tanúbizonyságára alapozva, s így került be a Legenda Aureába is, a legjelentősebb életrajza Dietrich von Apolda műve.

Tisztelete kiterjedt rokonsága miatt igen gyorsan elterjedt Európában. Féltestvérén, Jolántán keresztül az Ibériai-félszigeten is sok követője akadt, többek között Jolánta unokája, Portugáliai Szent Erzsébet, akitől a népszerű rózsacsoda motívum is visszaszármazott rá. A Német Lovagrend területén, és Magyarországon is számos templomot emeltek a tiszteletére, melyek közül a legjelentősebb a kassai dóm. Ereklyéinek legnagyobb része megsemmisült Marburgban a reformáció idején, de töredékek valamint hozzá kapcsolódó tárgyak: köntöse, zsoltároskönyvei fennmaradtak. Később a katolikus, az evangélikus, de áttételesen még az orosz ortodox egyház is kórházi rendet alapított a tiszteletére. Szent Erzsébet a legnépszerűbb magyar személy a középkorban, aki a ferences szegénységi ideált közvetítette az európai udvari körök számára.

(Kiss Etele)