Szent Gellért (Velence, 980. április 23. – Buda, 1046. szeptember 24.)

Szent Gellért (Gerardus Sagredo) csanádi püspök és vértanú 980 körül született Velencében arisztokrata családban, és ifjan szerzetes lett a velencei Nagy Szent György (San Giorgio Maggiore) bencés apátságban, melyet Szent Romuáld és Orseolo Szent Péter doge remeteeszméi hatására alapítottak. Jelentős műveltségének forrásáról eltérőek a vélemények, nagyobb legendája szerint Bolognában, saját utalása szerint részben Franciaországban képezte magát.

Monostorába visszatérve 1012-ben megválasztották apátnak, majd 1015-ben atyja nyomdokaiba lépve maga is a Szentföld felé tartó hajóra szállt. Utazását egy vihar miatt végül az Isztrián meg kellett szakítania, ahonnan Razina helyi apát tanácsára Magyarország felé folytatta útját. Szent István figyelmét, legendája szerint, a Napba öltözött asszony apokaliptikus víziójáról szóló prédikációjával keltette fel, aki országában marasztalta és vélhetően rábízta a trónörökös, Szent Imre nevelését. 1023 körül hét évre visszavonult remetének Bakonybélbe, Szent Günthert követve, aszkézisnek és tanulmányainak szentelve idejét.

1030-ban Szent István rábízta az Ajtonytól újonnan elfoglalt hatalmas délkeleti területek egyházának megszervezését, s püspökségét az Ajtony által alapított görög monostorban rendezte be a győztes Csanád vezérről elnevezett várban. Gellért itt különböző magyar monostorokból egybegyűjtött tíz társával együtt elkezdte a térítést, egyház-, és iskolaszervezést – legendája szerint – nagy sikerrel, hét esperességet alakítva ki.

Gellért minden bizonnyal követi tisztet is betöltött István megbízásából, bár a ravennai zarándokház alapításának és felszentelésének lebonyolítását neki tulajdonító oklevél nem hiteles. A Szent István halála utáni krízis idején Orseolo Péter illetve Aba Sámuel királyt nyíltan megfeddte zsarnoki uralmuk miatt, végül a főurak az ő székhelyén, Csanádon határozták el a Vazul fiak, András és Levente hercegek trónra való meghívását. Az ezzel párhuzamosan Vata vezetésével fellázadt pogányok egy csoportja a pesti révnél a hercegek elé igyekvő egyházi és világi előkelőket, köztük Gellért, Beszteréd, Bőd püspököt 1046. szeptember 24-én elfogta. Gellértet egy kétkerekű kocsiba ültették és letaszították a mai Gellért-hegyről.

Szentté avatására 1083-ban került sor, Szent Istvánnal és Imrével együtt. Gellért püspök Szűz Mária tisztelete nagy hatást gyakorolt Szent Istvánra, nemrég kiadták néhány fennmaradt Mária prédikációját is. Már István halála után készült el legfontosabb művével, a Deliberatio supra hymnum trium puerum, a három babiloni ifjú Dániel könyvében leírt énekének igen terjedelmes allegorikus-misztikus magyarázatával nyolc könyvben, mellyel a közép-európai teológiai irodalom megteremtőjévé vált, s amely egy 11. századi freisingi kéziratban maradt fenn. Ebben számos késő-antik egyházatyától idéz (többek között Ambrus, Ágoston, Béda, Cassiodorus, Nagy Szent Gergely, Hitvalló Maximus, Tertullianus), legnagyobb hatást mégis Sevillai Izidor enciklopédiája, Jeromos és Areopagita Dénes tett rá, emellett azonban antik filozófusok, írók: Platón, Arisztotelész, Plótinosz, Cicero, Terentius Menandrosz stb. is megjelennek a műben. A sok allegorizálást, tipologizálást és kitérőt is tartalmazó mű egy-egy megjegyzése a saját személyes püspöki tapasztalatát is megmutatja. Maga a mű hatása kevéssé ismert, azonban Gellért csanádi sírja a magyar középkor egyik legkedveltebb zarándokhelye lett, sok helyre szétszóródott ereklyéi legjelentősebb részét Muranóban őrzik, és a velencei San Marco templom 13. századi mozaikja alapján városállamban is már korán nagy tisztelettel vette körül.

(Kiss Etele)