Szent Irén (Piroska) (1088 - 1134. augusztus 13.)

I. (Szent) László király és Rheinfeldi Adelheid sváb hercegnő leánya, 1088 körül született. Korán elvesztette szüleit, és Kálmán király udvarában nevelkedett, aki a Bizánci Birodalommal való kapcsolatainak javítása részeként beleegyezett a bizánciak kérésébe, és eljegyezte őt II. Komnénosz János társcsászárral (uralkodása 1118-1143), I. Alexiosz császár elsőszülött fiával. Az esküvőre 1104/1105-ben került sor, s a frigyből nyolc gyermek, négy fiú (Alexiosz, Andronikosz, Izsák, Manuél) és négy leány (Mária, Anna Teodóra, Eudokia) született, s közülük a legkisebb fiú, Manuél lépett apja örökébe (uralkodása 1143-1180).

Irén császárné a politikában csak csekély mértékben vett részt, legfőbb gondja gyermekei nevelésére, jótékonykodásra és az aszkézis gyakorlására irányult. Jótékonyságban és aszkézisben méltó párja volt a császár, a kiváló hadvezér és jelentős uralkodó, aki mindhalálig hű maradt iránta, s akit erényeiért „Szép Jánosnak” (Kalojannisz) neveztek el. A császárné kezdeményezésére együtt alapították meg a Pantokrátor császári monostort (Zeyrek Kilise Dzsámi), mely a császári adományok révén a legjelentősebb konstantinápolyi monostor lett, három templommal, középen a Komnénosz-család mauzóleumával, valamint a hozzá kapcsolódó öregek otthonával és kórházzal (xenónnal), mely a legismertebb bizánci kórházzá, a későbbi európai kórházak mintaképévé vált, benne 50 betegággyal, külön férfi és női orvosokkal illetve szakszemélyzettel. Ezen felül kissé távolabb még lepratelepet is létesítettek.

Bár a monostor főtemplomának felépítése 1118 és 1124 között megtörtént, a monostor befejezésére és a hozzá tartozó intézmények szabályzatának a kiadására már csak a császárné halála után, 1136-ban került sor. A császárnénak a nyugati, különösen a magyar zarándokok fogadására is nagy gondja volt.

A császárné férjét bithüniai hadjáratára elkísérve megbetegedett, a halálos ágyán apácává nyíratta magát a beszédes Xéné („idegen”) néven, s így hunyt el 1134. augusztus 13-án, majd a monostorában temették el. Az ortodox egyházban hamarosan szentté avatták Szent Irén néven, ünnepét augusztus 13-án tartják, melyet újabban a katolikus egyház is átvett.

A császári pár jelentős szerepet játszott a művészeti mecenatúra terén is, ahogy arról 1118 körül készült mozaikképük is tanúskodik a konstantinápolyi Hagia Sophia székesegyház karzatán, melyen a gyermekét tartó Szentséges Istenszülőnek ajánlanak fel adományt, a vörös hajú császárné mellett később (1122 után) elsőszülött fiukat, Alexioszt is elhelyezték császári öltözetben. A portréegyüttes a legjelentősebb fennmaradt konstantinápolyi mozaik a 12. századból, feltehető, hogy a Pantokrátor templom elveszett mozaikjai hasonló kvalitásúak lehettek. A velencei Pala d’Oro számos zománcot megőrzött, melyek szintén a Pantokrátor monostorból származhattak, köztük a felső, görög feliratos ünnepi képekkel, középütt Mihály arkangyal ikonjával, melyek a kései bizánci rekeszzománc jelentős emlékei

A császári pár életében jelentős szerepet betöltő Szűz Mária-tisztelet olyan ikonok elterjedéséhez vezetett, amelyen az anya és a gyermek egymáshoz ragaszkodása, egymás iránti érzelmeik kimutatása sajátos képi formát ölt (Eleusza és Glükophülusza típus, az előbbi legismertebb képviselője a Vlagyimiri Istenszülő ikon, feltehetőleg az ő adományukból érkezett Oroszországba 1131-ben). A császárné indította a 12. századi nyugati császárnék sorát, egyúttal ő az utolsó szentté avatott bizánci császárné, s fiának, Manuél császárnak a Nyugat felé fordulásában jelentős szerepe lehetett, közvetve hozzájárulva ezzel III. Béla bizánci trónörökösi pályafutásához.

(Kiss Etele)