Uitz Béla, festő, grafikus (Mehala, 1887. március 8. – Budapest, 1972. január 26.)

Uitz Béla a magyar avantgárd képzőművészet kiemelkedő alakja, akinek munkásságában eredeti módon ötvöződik a klasszikus művészet tisztelete és az újítás szenvedélye. 1907-ben a Székesfővárosi Iparrajziskola díszítőfestő szakán kezdte művészeti tanulmányait, majd 1908–1912 között a Képzőművészeti Főiskolán tanult Balló Edénél, később Ferenczy Károlynál. 1913-ban ugyanott Olgyai Viktor oktatta meg a rézkarc technikájára.

1914-ben az Ifjú Művészek Egyesületének Nemzeti Szalonban rendezett kiállításán nagy sikert arattak biztos rajztudáson alapuló, drámai szénrajzai, melyeket Nemes Marcell, a neves gyűjtő megvásárolt. A következő fontos állomás a Fiatalok kiállítása volt 1916-ban, amelyet a klasszikus kompozíció és a modern irányzatok szemléletének kombinációja jellemzett.

Fejlődésében nagy szerepet játszottak a termékeny viták sógorával, Kassák Lajossal a Művészház modern kiállításain és 1916-ban a kecskeméti művésztelepen.  Aktív tagja lett Kassák avantgárd folyóiratainak, 1915-ben A Tett, 1916-tól a MA közölte műveit, írásait. 1919-ben szerepet vállalt a tanácsköztársaság kulturális életének szervezésében, annak bukása után a MA többi munkatársával együtt Bécsbe költözött. 1921-ben a Szovjetunióba utazott, így első kézből számolhatott be Bécsben az orosz konstruktivizmusról. A művészet szerepéről folytatott vitákban az elkötelezettség, az agitatív feladatok mellett foglalt állást, és Kassákkal szakítva ellenlapok – Egység, Ék – alapításában vett részt.

E nagyméretű tempera festménye Bécsben készült, egy korábbi munkáját, a Parlament díszítésére 1919-ben elgondolt két pannó egyik ötletét variálta benne tovább. Az „építés” függőleges és a „halászok” vízszintes kompozíciója a proletárdiktatúra céljait, egy új társadalom eljövetelét és építését foglalta képbe. A jelzésszerű figurák és a tér elemeinek hangsúlyozott szerkesztettsége a modern művészet dinamikára, kontrasztokra alapozó érdesebb harmóniájával szólít meg. A racionális hangvétel ellenére a két téma monumentális megjelenítése mégis óhatatlanul az evangéliumi példázatok – Bábel tornya és csodálatos halászat – emelkedettségét idézi fel.

A Halászok bécsi változat szakít ezzel az agitatív szándékkal, a békés munkát ábrázoló, nyugodt ritmusú, frízszerű pannóval szemben erősen absztrahál, s így idézi meg az ember és a természet erőinek összecsapását. Uitz a drámai hatást kizárólag a vonalak dinamikus lendületével, foltok és színek kontrasztjával éri el. Ívelő vonal osztja ketté a képmezőt, elválasztva a csónak sötét belsejét és a fehér hullámtarajokkal szántotta vizet. A halászok alakja erősen redukálva, mintegy a háló kivetésének és behúzásának mozgásfázisait találóan megragadó, kimerevített hieroglifaként jelenik meg. A hideg-meleg színkontrasztot az Uitz által régóta használt jellegzetes barna és kékeszöld párosítás adja. Uitz Bécsben többféle kifejezésmóddal kísérletezett, ez a mű a kuboexpresszív megoldások sorába illik. A művész a képet mindvégig megtartotta hányatott életútja folyamán, amely Bécsből Párizson keresztül Moszkvába vezetett, s utolsó állomása lett a végleges hazatérés 1970-ben. 1968-ban láthatta először a magyar közönség Uitz budapesti kiállításán.

Kompozíció a Halászok témájára, 1920; Tempera, karton, 898x1256 mm.