Werbőczy István (1458 körül – Buda, 1541. október 13.)

Jogtudós, országbírói és erdélyi ítélőmester (1502), személynök (1516), kincstartó (1521), nádor (1525), kancellár (1526), a Mohács körüli évtizedek nemesi mozgalmainak fő ideológusa.

A kisnemesek lakta Ugocsa megyéből származott, a család nevét Verbőc birtoka után kapta. Műveltségét egyházi iskolákban szerezte, talán rövid ideig külföldi egyetemen is tanult. Az 1500. évi országgyűlésen tűnt fel először Nógrád megye követeként, az országgyűlésre valószínűleg ő írta a nemesek folyamodványát, amelyben a rendek közötti ellentétek mutatkoznak meg.

A Jagelló-kor társadalmát a 15. század közepére kialakult feudális rendek megmerevedése és új társadalmi csoportok érdekeinek mind nyilvánvalóbb kifejeződése jellemezte, a rendeken belül is különböző rétegek ellentétei fogalmazódtak meg. A nemes fogalom ekkor általánossá vált kettős értelmezése is változást tükröz. Jogi értelemben nemesnek számított az, aki a nemesi szabadságokkal – kiváltságokkal – rendelkezett, a mindennapi szóhasználat azonban különbséget tett. A nemesség széles rétegeit nevezték nemesnek megkülönböztetésként a báróktól, jelentése így köznemes volt. Ez a réteg az országgyűléseken egyre nagyobb szerephez jutott, részben a bárói réteg érdektelensége miatt. A nemesek azonban gyakran főúri szolgálatban álltak, az országgyűlések különböző érdekcsoportok küzdelmeinek színterévé váltak. Ezek a szövevényes viszonyok és kiváló jogi ismeretei révén szerzett tekintélye repítették magasra Werbőczyt a nádorságig.

A politikai mozgalmakban Werbőczy a nemzeti jelszavakat hangoztató „köznemesi” réteg vezére, Szobi Mihály oldalán vett részt. Werbőczy szerepét jelzi, hogy a rákosi országgyűlés (1505) nemzeti király választását elfogadó végzése után az országgyűlés hálája jeléül portánként 2 denár adót szavazott meg számára. Az 1514. évi országgyűlésen mutatta be a király megbízásából készített jogkönyvét, a Nemes Magyarország szokásjogának Hármaskönyvét, a Tripartitumot. Személynökként diplomáciai küldetéseket teljesített, a wormsi birodalmi gyűlésen Lutherral is vitába szállt, tanai visszavonására akarta bírni. Werbőczyt az 1525-ös hatvani országgyűlés választotta az udvar háttérben megnyilvánuló kívánságára nádorrá, a problémákon azonban nem tudott úrrá lenni, így 1526 tavaszán lemondásra kényszerült. A mohácsi csatavesztés után addigi politikai pályafutásának megfelelően Szapolyai mellé állt, aki kancellárjává nevezte ki. E tisztségét haláláig viselte.

A korábbi törvénykönyvek elsősorban az eljárásjoggal foglalkoztak, az ország szokásjogát egybegyűjtő Hármaskönyv, közismert nevén a Tripartitum, nevét hármas tagolódásáról kapta. Az első rész a nemesség jogaival, a második az eljárásjoggal, a harmadik a különböző országrészek jogszokásaival és a nem nemesi jogokkal foglalkozik. 1517-ben nyomtatták ki először. A mű szerzője széleskörű műveltségéről tanúskodik. Társadalomszemléletében tükröződnek a kor problémái, a nemesség jogi értelmezését foglalja írásba, hangsúlyozza a nemesség egy és ugyanazon szabadságát.

A Tripartitumban Werbőczy által megfogalmazott Szent Korona-tan a késő középkori európai államfelfogásnak felel meg. Eszerint a nemesek a Szent Korona tagjai, nemességüket a királyoktól kapják, a királyokat pedig az ő hozzájárulásukkal választják meg. Werbőczy a jobbágy–földesúri viszonyt szigorúan értelmezte, a Dózsa-féle parasztháborút követő országgyűlésen ez különös hangsúlyt kapott az 1514. évi jobbágytörvényekkel együtt. A Hármaskönyv törvényerőre sohasem emelkedett, mert a király oklevélben megerősítette ugyan, de szétküldése – kihirdetése – nem történt meg. A benne feldolgozott hatalmas jogi anyag azonban 1848-ig a legtöbbet használt jogi művé tette Magyarországon.

(Biczó Piroska)