Dsida Jenő, költő, műfordító, szerkesztő (Szatmárnémeti, 1907. május 17. - Kolozsvár, 1938. június 7.)

Elemista korában súlyos vörhenyen esik át, anyja szerint ennek szövődménye a szívbillentyű-elégtelenség, amely közvetve korai halálát okozta. Gimnazistaként már verselget, első írásai a Benedek Elek szerkesztette Cimborában jelennek meg. Az érettségi előtt írt Valami fáj miatt – irredentizmus vádjával – Románia összes gimnáziumából ki akarják zárni. 1925-ben Kolozsvárra költözik, s a jogi karra iratkozik be.

Több jelentős erdélyi irodalmi (Pásztortűz, Erdélyi Helikon) és napilap (Erdélyi Fiatalok, Magyar Lapok, Keleti Újság) munkatársa, az Erdélyi Szépmíves Céh kiadóvállalat lektora. Részt vesz a helikoni írók marosvécsi találkozóin, baráti kapcsolatokat ápol nyitott szellemiségű román kollégáival, sokukat fordítja is. Anyanyelvünk címmel állandó rovatot vezet, melyben rendszeresen közöl nyelvművelő cikkeket.

Bár igazi műfaja a vers, minőségérzéke szerkesztői választásaiban is megmutatkozik: következetesen népszerűsíti József Attilát, akivel levelezésben is áll. Zarándokutat tesz Olaszországba, ahol pápai kihallgatáson is részt vesz. Úti élményeit naplóba foglalja és Magyar karaván Itálián keresztül címmel jelenteti meg. Az Erdélyi Katolikus Akadémia tagja. Életében két kötete jelenik meg – 1928 húsvétján a Leselkedő magány, 1933-ban a Nagycsütörtök –, a posztumusz Angyalok citerájánt, mely a betegágyán írt utolsó verseit is tartalmazza, még maga rendezi sajtó alá. Dsida Kolozsváron hunyt el 1938. június 7-én.

Dsida Jenő olyan lírai világot teremt, amelyet egyszerre határoz meg a földi dolgok szépségére és sokféleségére nyitott szemlélet, a rácsodálkozás képessége, másfelől pedig a transzcendencia felé való emelkedés kiolthatatlan igénye. Számára az ember mivoltunkkal együtt járó esendőség napi tapasztalat, melyet költői érzékenysége révén verseiben a megélt hit személyességébe fordít át. Látásmódját a részletekre való figyelés jellemzi: a kontempláció pozíciójába kényszerülve, az idővel való vesszőfutásban arra törekszik, hogy költőileg tegye magáévá a világot, éspedig minél nagyobb teljességben. Míves, játékosságtól uralt szövegei közvetítőként, hídként feszülnek a földi és az égi szférája között, melyek találkozása csak kegyelmi pillanatokban lehetséges.

Ajánlott vers: Nagycsütörtök

http://mek.niif.hu/00600/00640/html/vers06.htm