Bolyai János, matematikus (Kolozsvár, 1802. december 15. - Marosvásárhely, 1860. január 27.)

A matematikai alapjait apjától, Bolyai Farkastól tanulta. A marosvásárhelyi református kollégium után beiratkozott a bécsi katonai akadémiára. 1823-ban alhadnagyként Temesvárra, 1826-ban pedig Aradra vezényelték. Ezekben az években fektette le „abszolút geometriáját”, amelyben a párhuzamosok axiómájának már Euklidész által is felvetett problémáját oldotta meg.

1827-ben a messzi Lembergbe helyezték. Előtte apjának átadta a probléma latin nyelvű magyarázatát. 1831-ben ez utóbbi kinyomtattatta a csak 31 oldalnyi művet. Karl Friedrich Gauss, akinek egy példányt elküldött Németországba, dicsérte ugyan, de időszerűtlennek mondta. A szöveg egy évvel később, mint apja egy könyvének függeléke jelent meg, a következő  címmel: „Appendix Scientiam spatii absolute veram exhibens: a vertate aut falsitate Axiomatis XI Euclidei…” (A tér abszolút valódi tudománya Euklidész XI. axiomájának igaz vagy hamis voltáról…) A mű kevés visszhangra és elismerésre talált.

Közben Bolyait másodosztályú kapitánnyá nevezték ki, és Lembergből Olmützbe vezényelték. Útban a morvaországi város felé balesetet szenvedett, agyarázkódással kezelték. Mivel régóta maláriában is szenvedett, nyugdíjazását kérte. Erdélybe visszatérve, nehéz körülmények között számos matematikai és filozófiai művet alkotott, amelyek azonban sohasem jelentek meg. Bolyai kereken 15000 oldal kéziratot hagyott hátra, amelyeket mindmáig nem dolgoztak fel teljesen.