100 híres (béta)

A Magyar Nemzeti Digitális Archívum művészeti portálja
<< A rovat előző cikkeA rovat következő cikke >>

Keserü Ilona

Eddigi szavazatok száma: 0

Keserü Ilona, festőművész (Pécs, 1933. november 29. - )

Keserü Ilona 1933-ban született Pécsett. A baranyai megyeszékhely Képzőművészeti Szabadlíceumban, majd a fővárosi Képző- és Iparművészeti Gimnáziumban tanult. 1952-ben kezdte el Képzőművészeti Főiskolán a tanulmányait, festő szakon végez, de a freskó szakon is tanult. Bencze László mellet Szőnyi István is a mestere volt. Mégis Martyn Ferencet tartja igazi mesterének, aki már 1946-tól egyengette az útját.

1962-63-ban olasz állami ösztöndíjjal jutott ki az Accademia di Belle Arti nyári szabadkurzusára. 1963-ban már Rómában önálló tárlaton mutatkozott be. Az IPARTERV csoport és a Budapesti Műhely tagja, egy absztrakt gesztusfestészeti korszak után 1968-69-ben kezdett el foglalkozni a vászondomborítással. Nagy hatással vannak rá balatonudvari temető szív alakú sírkövei, amelyek hosszú időre festészetének központi motívumává váltak. Később sokszorosított grafikák kerültek ki a keze alól, majd a 80-as évek második felében készült műveken ismét feltűnnek korábbi alkotói korszakainak motívumai: a kalligrafikus gesztusok, a vászondomborítások és a szivárványszínek. Legutóbbi művein egymás mellett élnek az időben egymástól távoleső formák, színek és mozdulatok. A pécsi tanárképzőn 1983 óta rajzoktató, 1990-től a pécsi Képzőművészeti Mesteriskola egyik alapítója.

1983-84-ben a Műcsarnokban nyílt gyűjteményes tárlata, 1989-ban az Ernst Múzeumban. 1999-ben egyéni tárlata a Szinyei Szalonban volt, a Műcsarnokban pedig a Perspektíva kiállításon vett részt. Munkáit bemutatta a többi közt a Velencei Biennálén, Kölnben, Baselben, Berlinben, Varsóban, Prágában, Bécsben, Milánóban, Párizsban, Stockholmban, Helsinkiben, Glasgowban, az USA-ban és Szöulban. Pályafutása alatt számos külföldi tanulmányúton vett részt Lengyelországtól az Amerikai Egyesült Államokig.

1960-tól könyvillusztrációkat készített a Szépirodalmi és a Móra Ferenc Kiadó számára. Díszlet- és jelmeztervezéssel is foglalkozott (1967–1976). Többek között a Nemzeti Színház, a Katona József Színház, az Operaház, a kaposvári Csiky Gergely, a kecskeméti Katona József és a Marosvásárhelyi Magyar Színház előadásaihoz tervezett kosztümöket és díszletet..

1984-ben Munkácsy-díjat kapott, 1989-ben Érdemes művész lett, majd 1996-ban megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét. 1994-ben tagja lett a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémiának. 2000-ben Kossuth-díjat kapott.

Villány II., 1972; Vászondomborítás, olaj, 181 × 121 × 6 cm. MNG Ltsz.: MM. 87.171.

Alkotó / Alkotás: 
Alkotó
<< A rovat előző cikkeA rovat következő cikke >>