Kondor Béla, festőművész, grafikus (Pestlőrinc, 1931. február 17. – Budapest, 1972. december 12.)

Kondor Béla 1950 és 52 között a Képzőművészeti Főiskola festő, majd grafika szakán tanult, rendkívüli sokoldalúságát jelzi, hogy a legkülönbözőbb grafikai technikák (fametszet, rézkarc, hidegtű, litográfia, monotípia, papírmetszet) alkalmazása mellett festett, verset és prózát írt, új utakat keresett a fényképezésben és kitűnően játszott orgonán is. Sajátos művészeti látásmódja, egyéni világa nehezen volt összeegyeztethető a hatvanas évek művészetszemléletével.

A múlt nagy tradícióihoz tudott úgy kapcsolódni, hogy a stiláris, tematikus és ikonográfiai motívumokat szuverén módon olvasztotta sajátos kifejezőrendszerébe. Nem nagyon keltek el munkái, csak elvétve vásárolt tőle múzeum, fő megélhetési forrása ezért a könyvillusztrálás volt. Grafikái megjelentek folyóiratokban is. Összesen húsz kötet jelent meg illusztrációival. Utolsó éveiben fényképeket készített az általa pálcikákból összerakott repülőgép-szerkezetekről.

Egyéni mitológiát megteremtő művészetében korunk kihívásaira válaszolva értelmezte újra a szimbólumokat. A repülés, a szárnyalás Kondornál gyakori téma, különös jelképeket teremtett rovarok, madarak s repülő szerkezetek formájában.

„Milánóban az utcán megálltak a járókelők és elmerülten nézték Kondor A géprepülés géniusza című képének életnagyságú plakátját. Művei Lisszabonban, Madridban, Belgrádban vagy Svédországban is revelációként hatottak.” – így emlékezett a festő külföldi fogadtatására Németh Lajos művészettörténész. A milánóiak tehát elidőztek A géprepülés géniusza felett. De minden bizonnyal nemcsak a sok kimunkált apró részlet okán, hanem Kondor összetett személyiségéből fakadó, s festészetére oly jellemző többértelmű jelentéstartalma miatt is.

Műveiben az idő végtelen tengelyén járt fel s alá, hol a Biblia, vagy a középkor világában bukkant fel szuverén módon, vagy éppen a repülőgép által jelölt saját századában. A repülőgép legyőzi „Newton hitét” a gravitációt. Az ember alkotta szerkezet szárnyalása egyben az emberi elme szárnyalása is, mely diadalmaskodik minden visszahúzó, megbéklyózó erőn. Kondor angyalai az emberi teremtő géniusz megtestesülései. A szárnyas angyalok, egekben járó szerkezetek, csodabogarak örök ellentétben jelenítik meg a repülés vágyát és a zuhanás iszonyát. A mű, ha úgy tetszik egyfajta technika történet, mely során megjelenik a vitorláshajó, majd a pöfögő gőzmozdony, hogy aztán William Turner Eső, gőz, sebességének sárgásfehér füstfelhője felett új dimenzióba emelkedjen az ember. Az emberi alkotóerő angyala gyengéd ujjmozdulattal engedi útjára a repülni képes gépet, félti sorsát, hogy mi lesz belőle: a haladás vagy az agresszió eszköze. Ebben az éteri környezetben az angyal már a gondviselő Teremtővé válik, kinek kezében jövőnk van, mint ahogy a repülés úttörői is kereplő masináikon az ő kezébe helyezték sorsukat. Olykor bukás, olykor dicsőség kísérte útjukat, s így jutottunk el olyan gyorsan – szinte Kondor Béla tragikusan rövid élete alatt – a bizonytalan próbálkozásoktól a csillagokig.

A géprepülés géniusza, 1964; Olaj, vászon, 230 × 187 cm.