Bajcsy-Zsilinszky Endre (Szarvas, 1886. június 6. – Sopronkőhida, 1944. december 24.)

Politikus, újságíró, a második világháború idején a magyar függetlenségért folytatott harc kiemelkedő vezető egyénisége és vértanúja.

Eredeti neve Zsilinszky Endre. Édesapja Zsilinszky Endre, édesanyja Bajcsy Mária. Bajcsy-Zsilinszky Endre egy éves volt, amikor a család Szarvasról Békéscsabára költözött. A békéscsabai Evangélikus Gimnáziumban tanult. Az érettségit követően jogi tanulmányait Kolozsvárott, Lipcsében és Heidelbergben végezte, majd hazatérve, Békéscsabán ügyvédjelölt lett. Békéscsabán családja és a demokrata parasztvezér, Áchim L. András között politikai és családi okokból kiéleződött a viszony. Ennek következtében 1911. május 14-én egy vita során – Gábor bátyja védelmében – Áchimot lelőtte, aki belehalt sérüléseibe. A törvényszék önvédelem címén felmentette a Zsilinszky-testvéreket.

Az első világháborúig Árva megye főispánjának titkáraként dolgozott. A háború kitörésekor azonnal frontszolgálatra jelentkezett. A világháborúban mint huszár hadnagy vett részt, a II. lovashadosztály tagja volt. A szerb frontra irányították, később az olasz frontra került, majd az orosz frontra helyezték. 1916 szeptemberében súlyosan megsebesült, azonban 1917 elején – saját kérésére – ismét a frontra engedték.

1918 novemberében a Magyar Országos Véderő Egylet (MOVE) egyik megalapítója. A Tanácsköztársaság kikiáltása után Bécsbe emigrált, majd visszatérve Szegeden csatlakozott az ellenforradalmi erőkhöz. A proletárdiktatúra megdöntése után a Gömbös Gyula vezetése alatti nacionalista és fajvédő csoport tagjaként a Szózat című fajvédő lap főszerkesztője lett. Derecskén 1922-ben az Egységes Párt tagjaként képviselővé választották, de 1923-ban Gömbössel együtt kilépett Bethlen István pártjából és részt vett a Fajvédő Párt megalapításában. 1925-ben vitézzé avatták és ettől kezdve anyja nevét felvéve, a Bajcsy-Zsilinszky kettős vezetéknevet használta.

1926-tól a Magyarság vezércikkírója, 1928-ban megindította Előőrs című lapját, amely fórumot adott József Attilának, Féja Gézának, Szabó Dezsőnek, Szabó Pálnak stb. Ettől kezdve lassanként eltávolodott Gömbös Gyulától és megkezdődött fordulata a demokratikus ellenzéki politika felé. 1930–31-ben megszervezte a Nemzeti Radikális Pártot. 1931-ben Tarpán megválasztották országgyűlési képviselővé. 1932. március 15-től kezdve az Előőrs utódaként megindította a Szabadság című hetilapot, amely a náciellenes szellemi és politikai ellenállás harcos orgánuma volt.

1935-ben, az országgyűlési választások idején pártszövetségre lépett az októbristákkal és a polgári radikálisokkal. Gömbös kíméletlen csendőrterrorral megakadályozta, hogy a tarpai választókerület képviselője legyen. Válaszul lemondott vitézi rangjáról, és a demokratikus ellenzéki erők tömörítése érdekében pártja 1936-ban beolvadt a Független Kisgazdapártba. 1939-ben Tarpán már ennek a pártnak lett az országgyűlési képviselője.

Publicisztikai tevékenységét ekkor a Független Magyarország című hétfői lap főszerkesztői tisztében, valamint a Magyarország című napilap hasábjain végezte. Idejében felismerte, hogy a német veszéllyel szemben szükség van a Dunamenti kis népek összefogására. Ezért 1940 februárjában Belgrádba utazott és vezető jugoszláv államférfiakkal tárgyalt a baráti együttműködésről. A második világháború időszakában parlamenti felszólalásaiban, cikkeiben és memorandumaiban bátran támadta a magyar kormányok németbarát kül- és belpolitikáját, harcolt Magyarországnak a háborúból való kilépése érdekében és követelte a délvidéki tömegmészárlásért felelősök szigorú megbüntetését.

1941 karácsonyán cikket írt a Népszavába, főszerkesztője lett a Szabad Szó című antifasiszta hetilapnak. 1942-ben bekapcsolódott a Történelmi Emlékbizottság munkájába és részt vett a március 15-i antifasiszta és háborúellenes tömegtüntetés megszervezésében. Kapcsolatba került a szociáldemokrata és kommunista párt képviselőivel, kiállt a politikai és faji okokból üldözöttek védelmében, tanúvallomást tett Schönherz Zoltán és a kommunisták hazafisága mellett. 1943 júliusában megszerkesztette a kisgazdapárt háborúellenes és demokratikus újjászületést valló programját. Végül a polgári politikusok közül egyedül ő jutott el a németellenes fegyveres ellenállási harc vállalásáig.

Magyarország német megszállásakor, 1944. március 19-én fegyverrel fogadta a lakásába hatoló Gestapo embereit, akik csak heves tűzharc után tudták sebesülten őrizetbe venni. Lakatos Géza kormánya 1944. október 11-én kikérte a Gestapótól és október 15-én szabadon bocsátotta. 1944. november elején a németellenes fegyveres ellenállási mozgalom megszervezésére hivatott Magyar Nemzeti Felkelés Felszabadító Bizottságának elnökévé választották és részt vett a fegyveres felkelés tervezetének kidolgozásában. November 23-án reggel árulás következtében a nyilasok illegális lakhelyén elfogták és a Margit körúti fegyházban katonai bíróság elé állították. Mentelmi joga miatt Budapesten kénytelenek voltak ügyét elkülöníteni és december 24-én Sopronkőhidára szállították. Miután a nyilas országgyűlés kiadta őt a fasiszta katonai bíróságnak, december 23-án kötél általi halálra ítélték és másnap kivégezték. 1945. május 27-én ünnepélyes gyászpompával temették el, majd végakaratának megfelelően hamvait Tarpán helyezték örök nyugalomra.

(Kemenczei Ágota)