Könyves Kálmán (1065-1074 között – 1116. február 3.)

Könyves Kálmán magyar király I. Géza és feltehetőleg Loozi Zsófia királyné fia volt, születési ideje bizonytalan (1065-1074 között). Nagybátyja, I. Szent László papi pályára szánta, püspök is lett, utódául pedig Kálmán öccsét, Álmos herceget tekintette, akit megtett Horvátország, Dalmácia és Szlavónia királyának. László halálakor mégis Kálmán kerekedett felül, aki bár Lengyelországba menekült, az előkelők mégis őt választották meg. Megkoronázásához szükség volt a pápai felmentésre püspöki tiszte alól, amit II. Orbántól el is nyert, aki ezzel Magyarországot a pápaság biztos szövetségesévé tette. Álmos, aki a dukátust nyerte el királyi címe helyett, Kálmán egész uralma alatt – gyakran külföldi: német, lengyel, cseh segítséggel – lázadást szított ellene, ami többször kibéküléssel végződött, végül azonban (1113-ban) Álmos és fia, a későbbi II. Béla megvakításához vezetett.

Kálmánt házassága a pápaság fő hűbéreséhez, Bizánc és Velence fő ellenségéhez, a szicíliai normann udvarhoz kötötte, amikor 1097-ben elvette I. Roger nagygróf lányát, Feliciát (?). Tőle született gyermekei közül csak István élte túl apját, s vált utódjává II. István (1115-1131) néven.

Uralma kezdetekor szembe kellett néznie az I. keresztes hadjáratra igyekvő gyülevész hordák pusztításával, öt sereget űzött ki, míg végül megállapodásra nem jutott a már szervezettebb seregek vezetőivel az átvonulás feltételeiről. Könyves Kálmán uralma vezérfonalának Szent István öröksége folytatását tekintette, melyben fontos szerep jutott István és László törvényei felülvizsgálatának, és az új, immár keresztény ország igényeihez való igazításának. Ilyen volt a bíróság megreformálása (rendszeres püspöki zsinatok bevezetése), az adománybirtok örökíthetőségének szűkítése, a büntetések mérséklése, a megyeszervezet megszilárdítása, a királyi jövedelmek átalakítása.

Számos törvény foglalkozott a klérus színvonalának emelésével, de a papi nőtlenséget még nem követelte meg. A győztes keresztény egyház elvei tükröződtek a muzulmánokkal (böszörményekkel) és zsidókkal kapcsolatos törvényeiben, de míg utóbbiakat e törvények védték is, az előbbiek beolvasztását erőteljes eszközökkel próbálta meg elérni. Eddigre már a közrendűek között lezárult a kereszténység felvétele, ami a falvakban az úgynevezett köznépi temetők helyett a templom körüli temetők egyedülivé válásában is megnyilvánult. Az ő időszakára tehető a román-stílus megindulása hazánkban, mely számos székesegyház újjáépítésében nyilvánult meg, a dalmáciai Zárában pedig a bordás keresztboltozat első európai datált emlékét hozatta létre.

Az istváni apostoli királyság gondolatának és a Szentszékkel való viszony újraértelmezését szolgálta a pápai koronaküldés motívumának beillesztése Szent István immár hivatalos legendájába Hartvik püspök közreműködésével, amivel az invesztitúra, azaz a főpapok kinevezésének és a legátusság jogáról a guastallai 1106-os zsinaton lemondott király, átalakítva, mégis megtartotta e jogokat.

Külpolitikailag leglényegesebb eredménye a László által örökségül elfoglalt Horvátország és Dalmácia feletti magyar uralom (perszonálunió) megszilárdítása volt 1097-ben és 1105-ben, Bizánc, a pápaság és Velence érdekei ellenében, bár a magyar fennhatóságban érdekelt Dalmácia továbbra is megmaradt a Velencével való konfliktusok fő forrásának. Ezt úgy sikerült elérnie, hogy közben unokahúgát, Piroskát eljegyeztette a bizánci trónörökössel, és a pápasággal is fenntartotta a szoros szövetségi viszonyt. Kálmán halicsi terjeszkedése kudarcba fulladt, ahogy végül a kijevi fejedelemlánnyal, Eufémiával való házassága is, akit házasságtöréssel küldött vissza, a királyné fiát, Boriszt nem ismerve el saját magzatának. Székesfehérvári temetésével a szent istváni örökséget utódai számára is közvetítette. Az Álmos-párti krónikások által festett elmarasztaló portré mögött napjainkban a román-kori Európa egyik legműveltebb, és az Árpád-ház egyik legsikeresebb politikusának a képe bontakozik ki.

(Kiss Etele)