Árpád-házi Szent Kinga (Esztergom, 1224. március 5. – 1292. július 24.)

Lengyelország egyik védőszentje magyar földről, az Árpádok dinasztiájából származott, IV. Béla leányát már nem sokkal halála után is a szentek között tartották számon.

A hagyomány szerint Kinga március 5-én született, 1224 körül. Édesapja, a magyar trón első számú várományosa, Béla herceg, édesanyja, Laszkarisz Mária, a nikaiai császár leánya volt. A frigyet igen bő gyermekáldás kísérte: a házasságból két fiú és nyolc leány született. Az apa 1235-ben IV. Béla néven került a Magyar Királyság élére, így a dinasztikus kapcsolatok szempontjából az elsőszülött Kinga személye különösen felértékelődött. A közelgő tatár támadás híre miatt a magyar király figyelme a keleti szövetségesek felé fordult, ezért a voltaképp rangon alulinak számító Boleszló, Krakkó és Szandomir fejedelme vezethette oltár elé a hercegnőt 1239-ben. A házaspár a szűzi házasságot választotta, a legenda szerint erre a hitves vette rá a férjét, aki ezért a „szemérmes” jelzőt érdemelte ki.

Az annyira rettegett 1241-es tatárjárás Lengyelországot sem kerülte el, a mongolok Krakkó környékét is elpusztították. A fejedelmi családnak menekülnie kellett: egyes források szerint Morvaország vidékén húzták meg magukat, míg más adatok Magyarország északi határvidékét említik menedékhelyként. A tatárok kivonulása után Boleszló Kinga gazdag hozományának felhasználásával láthatott hozzá a rend helyreállításához és az újjáépítéshez. Kinga férjével együtt sokat tett az 1079-ben vértanúhalált szenvedett Szaniszló szentté avatásáért, amelyet IV. Ince pápa 1253-ban hirdetett ki ünnepélyesen. A királylány igen bőkezűen támogatta a különböző egyházi intézményeket. Ennek egyik legékesebb példája az a kereszt, amelyet két, drágakövekkel és gyöngyökkel gazdagon díszített aranykorona elemeiből állítottak össze. Az egyik korona tulajdonosa valószínűleg Kinga lehetett.

Az idegenbe került Árpád-házi királylány minden bizonnyal tartotta a kapcsolatot a szülőföldjével, legismertebb legendája egy magyarországi utazáshoz köthető. Atyjától egy sóbányát kért, hogy a kitermelt ásvánnyal elláthassa a lengyeleket. A király a máramarosszigetit adta neki, majd Kinga odalépett a neki szánt aknához és bedobta a gyűrűjét, ezzel jelezve birtokba vételt. Hosszú idő elteltével, amikor lengyel földön nyitottak sóbányát, az egyik sótömbben megtalálták a gyűrűt. A történet népszerűségét jól mutatja, hogy Wieliczka és Bochnia is egyaránt magának követeli a csodát.

Férje 1279-ben bekövetkezett halála után Kinga belépett a klarisszák közé. Az építendő rendház helyszínét Szandec városában jelölte ki, a területet férje még 1257-ben adományozta neki, ezért az oklevelekben gyakran feltűnik a „Szandec Úrnője” titulus. A zárda falai között élt egyszerű apácaként, imádkozással és önsanyargatással teltek napjai. 1292. július 24-én hunyt el, a kolostor templomában kialakított nyughelye hamar zarándokhellyé vált.

Kinga kanonizálásának folyamata hamar megkezdődött, a szentté avatására mégis hosszú idő múlva került sor. Egy ismeretlen ferences szerzetes már 1317 és 1329 között összeállította a Vita et miracula Sanctae Kyngae ducissae Cracoviensis (Szent Kinga krakkói hercegnő élete és csodái) című művet. A boldoggá avatást többször kezdeményezték, végül VIII. Sándor pápa 1690. június 11-én emelte Kingát a boldogok sorába. Öt évvel később XII. Ince pápa Lengyelország védőszentjévé tette. Szentté avatása 1733-ban kezdődött el, de az érdemi döntést Lengyelország felosztásai meghiusították.

1892-ben, Kinga halálának 600. évfordulója alkalmából a kanonizáció újabb lendületet kapott, de a különböző bürokratikus nehézségek és az első világháború miatt mindez kudarccal végződött. Az 1990-es évek elején a tarnówi püspök által létrehozott bizottság intenzív munkáját 1999. június 16-án siker koronázta: II. János Pál pápa mintegy egymillió hívő jelenlétében avatta szentté Szandec egykori úrnőjét.

(Szende László)