Báró Weiss Manfréd (Pest, 1857. április 11. – Budapest, 1922. december 25.)

Nagyiparos, a Weiss Manfréd Acél- és Fémművek alapítója. Csehországból származó pipakészítő zsidó család sarja, a nagyapja, Baruch Weiss telepedett le Magyarországon.

Weiss Manfréd előbb kereskedelmi akadémiát végzett, majd Hamburgban inaskodott egy gyarmatáru nagykereskedésben. Inasévei után a kereskedőház cégvezetője lett, s csak apja megromlott egészsége miatt tért haza 1877-ben. Miután apja rövidesen meghalt, Manfréd a bátyja, Berthold prosperáló terménykereskedésébe kapcsolódott be. A két fivér már együtt kért iparűzési engedélyt „szelencében eltartható” húskonzervek készítésére. Az 1882 végén datált engedély alapján alakult meg Weiss Berthold és Manfréd „Első Magyar Conserv Gyár”-a a Lövölde téren. A testvérek a konzervüzem fokozatos bővítése miatt áthelyezték telephelyüket a Közvágóhíd közelébe, ahol főleg a hadsereg megrendelésére kezdték el gyártani a Globus fantázianevű, máig létező márkanevű konzerveket. Az idénymunka miatti munkakiesés elkerülésére az üzem felszabaduló kapacitását gyalogsági töltények szétszerelésére és újratöltésére fordították. Később a vállalat maga kezdte el a csomagoláshoz szükséges bádogdobozokat is gyártani, így a vasipari ágazatban is tapasztalatot szereztek.

Az üzleti sikerek új gyárak alapítását tette lehetővé, így a cég közreműködésével Vácott, Iglón, és Selmecbányán létrejött az „Első Magyar Szövő- és Kötőgyár Rt.” 1890-ben tölténygyártás közben a húsáru üzemben súlyos baleset történt, robbanás volt az üzem területén. Emiatt a hatóság nem engedélyezte többé a konzervgyárban a tölténygyártást. Új telephelyet kellett keresni, így a gyár 1892-ben Csepelre költözött. Ebben az időben a testvérek üzleti kapcsolataik révén már az ország és a Monarchia legfelsőbb köreiben mozogtak. Csepelen 1892-ben mintegy öt holdnyi területen, kis favázas épületekben indult meg a termelés, kb. 30-40 férfi és 100-110 nő foglalkoztatásával. 1893 elején a Weiss testvérek engedélyt kaptak ipartelep létesítésére. Az üzem rohamosan fejlődött, ezért az addig csak bérelt területet 1896-ban megvásárolták. Ekkor már 20 épület állt a területen és majd négyszáz munkás foglalkozott a töltényhüvelyek felújításával és szerelésével.

A cég és a család életében jelentős változást hozott Berthold karrierváltása, aki 1896-ban kivált a cégből, mivel bejutott a parlamentbe, valamint a Textilgyárak Országos Egyesületének elnökévé választották. A gyárat emiatt 1896 végétől Weiss Manfréd egyedül vezette. 1896-1914 között a gyár az ország legnagyobb hadiüzemévé fejlődött. A Weiss-gyár a közös hadsereg legjelentősebb magánszállítójává vált, egyúttal a legnagyobb egyéni tulajdonban lévő gyárteleppé növekedett az országban. A századfordulón egymás után épültek az új csarnokok, sőt rövidesen teljesen új ágazatokkal bővítette a cég addig is szerteágazó profilját. Így 1907 őszére elkészült a fémcső- és fémrúdtelep, majd 1909 nyarán üzembe állt a járműgyár is. Az 1911-12-es években két martinkemencével felépült az Acélmű. Hengersorokat is felállítottak az acél feldolgozására. Rövidesen vasöntöde és fémmű is létesült.

Az 1914-ben kitört világháború még tovább növelte a vállalat jelentőségét. Weiss Manfréd látta, hogy a gyár méreteivel már túlnőtt az egyéni vállalkozás lehetőségein, ezért azt családi részvénytársasággá alakította át. Az egyre nagyobb katonai megrendeléseknek köszönhetően bevezette a három műszakos munkarendet és beindította a szerszámgép-gyártást. A csepeli gyár a háború közepén érte el első csúcsforgalmát. Weiss Manfréd vagyona óriásira duzzadt, 1917-ben közel 100 millió koronára becsülték a vállalat összértékét.

Közben folyamatosan fejlődött a település is. Kiépültek Csepel kulturális és szociális létesítményei a prosperáló iparnak köszönhetően. A község lakóinak száma 1910-re megközelítette a 10 ezer főt. Weiss Manfréd 1905-től igazgatósági tagja a Pesti Magyar Kereskedelmi Banknak, egyik kezdeményezője, majd igazgatósági tagja a Gyáriparosok Országos Szövetségének (a GYOSZ-nak). Tagja az ún. „Ipartanácsnak” és az Osztrák-Magyar Államvasút Társaság Igazgatóságának. Weiss Manfréd 1896-ban magyar nemességet kapott “csepeli” előnévvel, az 1900-as párizsi világkiállításon elért sikereiért megkapta a Vaskoronarendet, majd a Ferenc József-rend középkeresztjét, 1915-ben felsőházi tag lett, majd 1918-ban a Monarchia egyik legnagyobb hadianyag-szállítójaként szerzett érdemeiért bárói rangra emelték.

1919-ben, a Tanácsköztársaság idején államosították a gyárat. Weiss Manfréd elkeseredésében öngyilkosságot kísérelt meg, de a gyors orvosi beavatkozásnak köszönhetően túlélte az esetet. A család gyógyulása érdekében Bécsbe vitte, ahonnan csak 1920-ban, a helyzet stabilizálódása után tért haza, így nem láthatta, amint a megszálló román hadsereg hogyan fejezi be gyárának a bolsevikok által elkezdett rombolását.

(Gál Vilmos)