Fekete-fehér, magyar kisjátékfilm, 1970
Rendezte: Magyar Dezső

A hatvanas, hetvenes évek korszakhatárát jelző, újbaloldali, a forradalmi tematikához bátran nyúló generáció tagjaként Magyar Dezső műveit formai szempontból is radikális, újító szellemű alkotásként tartja számon a hazai filmtörténet.

Két évvel a párizsi diáktüntetések kirobbanása, a „Prágai tavasz” leverése és a vietnámi háború további eszkalálódása után készült el a rendező és Dobai Péter forgatókönyvíró erőszakról szóló – Hat brandenburgi verseny címet viselő – filmciklusának első darabja: a Büntetőexpedíció. A filmnek – melyben az alkotó saját bevallása szerint a Monarchia “szenzualitását, szépségét és brutalitását” vizsgálta – nem lett folytatása, Magyar Dezső pedig 1971-ben végleg elhagyta az országot.

A történet 1913-ban, a Monarchia balkáni szegletében játszódik, ahol egy császári tiszt ellen elkövetett orvtámadást torol meg a k. u. k. hadsereg büntetőosztaga. A merénylet nyitóképsorai után a dragonyos századot követi a kamera: keresztül az erdőn, pihenő alatt, egy orvlövésszel való leszámolás közben, majd a fáklyával nekik rontó forradalmárral való végső harcban. Magyar a montázsfilmek nyomvonalán haladva a megtorlásra induló lovas különítmény végtelen vonulását asszociációkként, emléktöredékekként értelmezhető, sokszor szürrealisztikus archív képekkel, századfordulós és hatvanas évekből származó híradórészletekkel kombinálja, ezzel teremtve meg a film dramatikus gondolati ívét. A „katonáknak ez a monoton, szinte absztrakt menetelése (…) nyitott metafora, amely mindent képes magába olvasztani, a háborút, a koncentrációs táborokat, az erőszak minden formáját.” – fogalmaz a rendező.

A helyszín és a témaválasztás így inkább apropó a rendező számára, hogy felmutassa a XX. század totális és féltotális rendszereinek a különféle társadalmi mozgalmakkal szembeni agresszióját, de egyben a forradalmi eszme örökérvényű allegóriáját.

Ahogy Bódy Gábor írja: „A Büntetőexpedíció algoritmikus állásfoglalás, kiszámítottság és döntés, a történelem felismerése és a felismerés magunkra vonatkoztatása. Centrumában egy anarchikus tett áll, az a film foglalata, a kezdő- és végpont, amelyek közt lezajlik a hosszas, kimért, a megsemmisítésben rendteremtő menetelés, mint egy fúga a halál és a képzelet szekvenciái által.”

(Nagy Levente)