Áprily Lajos, költő, műfordító, szerkesztő (Brassó, 1887. november 14. – Budapest, 1967. augusztus 6.)

Jékely Lajos néven született. A parajdi elemi, a székelyudvarhelyi gimnázium után a kolozsvári református kollégiumban végzi tanulmányait, majd az ottani bölcsészkaron szerez magyar-német szakos diplomát. Ezután hosszú ideig tanít a nagyenyedi gimnáziumban. 1918-tól már felvett nevén publikál különböző lapokban: Új Erdély, Erdélyi Szemle, Zord idő, Pásztortűz, Napkelet; és közben több irodalmi társaság is tagjává fogadja.

Viszonylag későn, 1921-ben jelenik meg első verseskötete Falusi elégia címmel. 1925 és 1928 között a kolozsvári Ellenzék irodalmi szerkesztője. 1928-ban az induló Erdélyi Helikon nevű lap szerkesztője lesz, de a következő évben véglegesen az anyaországba költözik, ahol a Protestáns Szemle szerkesztője Ravasz László mellett. Tíz esztendeig a Baár–Madas Református Leánynevelő Intézet igazgatója, állásáról azért mond végül le, mert a zsidótörvényeket nem hajlandó iskolájában foganatosítani. A háború végén véglegesen a Visegrád melletti Szentgyörgypusztán telepedik le. Zoltán fia szintén költő, ő az eredeti családi néven publikál.

A nyugatosok formaművészetét ötvözi az erdélyi irodalom hangulataival. Lelkesedik a természet gazdagságáért, hisz a kultúra megtartó erejében. Az életet nosztalgikusan felfogó szemlélet költészetét kissé melankolikussá teszi, ám semmiképpen sem mondható pesszimistának. Vonzódik az ógörög történelemhez és mitológiához, verseinek gyakori szereplői mitologikus figurák, miközben közvetlen pátriájának hagyományait is mitológiává nemesíti (Rapsonné erdejében). Költői újítása, hogy a hagyományos versformákat modern kifejezésekkel, szemlélettel ötvözi.

Kései költészetében kifejezésmódja egyszerűsödik, kedvelt formája a pillanatképeket felvillantó négysoros, de a szavak akusztikus hatása is fontos számára. Verseit szigorúan megkomponált ciklusokba rendezi, formai tökéletességre, befejezettségre törekszik. Gyakori témája a feloldhatatlan magány, a világtól való iszonyodás, a befelé fordulás, melyeket a természet és a kultúra szépsége ellensúlyoz. Kitűnő műfordító, főleg orosz klasszikusok átültetése fűződik nevéhez. Puskin Anyeginjét (1951) legtöbben az ő fordításában olvassák magyarul.

Ajánlott vers: Március (1924)