Arany János, költő, író, publicista (Nagyszalonta, 1817. március 2. - Budapest, 1882. október 22.)

Elszegényedett kisnemesi családban született tízedik gyermekként. Születésekor kilenc nővére közül már volt, aki férjhez ment és unokával is megörvendeztette a földműveléssel foglalkozó Arany szülőket. Hamar kitűnik tehetségével és szorgalmával, tizennégy évesen már segédtanítói állást vállal és a szalontai iskola épületében lakik. 1833-ban beiratkozik a debreceni református kollégiumba, itt ismerkedik meg a kortárs magyar irodalommal, németül és franciául kezd tanulni, látóhatára kitágul. 1936-ban elhagyja a kollégiumot, vándorszínésznek áll.

Egy álom hatására hazatér a szülői házba és nem megy vissza Debrecenbe, hanem otthon hivatalt vállal. Családot alapít, Ercsey Juliannát veszi feleségül, példásan ellátja szalontai aljegyzői feladatait, puritán életmódot folytat. 1842-ben fordulatot hoz számára, hogy Szalontára kerül rektornak hajdani debreceni diáktársa, Szilágyi István. Az ő ösztönzésére kezd görög klasszikusok fordításába, és angolul is megtanul. Igazi autodidakta, hatalmas klasszikus műveltségére tesz szert, ám a mint befutott költőt örök bizonytalanság gyötri.

1845-ben megírja Az elveszett alkotmány című vígeposzát, amivel elnyeri a Kisfaludy Társaság pályadíját, hexametereit Vörösmarty Mihály bírálta. Az olvasóközönség romantikus novelláival ismerkedik meg először, melyeket az Életképekben közöl. Az igazi hírnevet – és Petőfi Sándor barátságát – a Toldi hozza meg számára, mellyel 1846-ban ismét elnyeri a Társaság immár egyöntetű elismerését és a 20 aranyforintra emelt pályadíjat. Ennek hatására még ugyanebben az évben megszületik a Toldi-trilógia harmadik része, a Toldi estélye is. Petőfi igazi eszmetársra talál benne, barátságuk legendás hírű, levelezésük élvezetes olvasmány ma is.

A forradalom és szabadságharc idején a Nép barátja című néplap társszerkesztője Vas Gereben mellett. 1848 nyarán nemzetőrnek áll, az aradi vár ostromában vesz részt. A szabadságharc leverése után rövid ideig bujdosni kényszerül. 1851-ben a Tisza család nevelője, majd 1851-től tíz éven át tanár a nagykőrösi református gimnáziumban. 1858-ban az Akadémia tagjává választja, két évvel később a Kisfaludy Társaság igazgatói tisztét kapja meg. Pestre költözik, irodalomszervező tevékenységbe kezd, megindítja a Szépirodalmi Figyelőt. 1865-ben elveszíti lányát, a tragédia hatására tíz évig nem ír verset. A hosszú hallgatást követően születik meg híres időskori versciklusa, az Őszikék. 1879-ben fejezi be a Toldi szerelme című elbeszélő költeményt és ugyancsak az 1870-es években fordítja magyarra Arisztophanész összes vígjátékát és készül el nevezetes Hamlet-fordítása is. 1882. október 15-én, a Petőfi-szobor avatásán megfázik, október 22-én hal meg.

Arany kísérletezik a lírizált kisepika megteremtésével (A rab gólya), közéleti helyzetdalt ír (Nemzetőr dal). A forradalom ironikus értékelését adó A nagyidai cigányok-at teljes értetlenséggel fogadja a kritika. A Bach-rendszer idején líráját az elégia és irónia kettőssége jellemzi (Családi kör, Kertben, Visszatekintés, A lejtőn). 1856-ban, a passzív ellenállás idején a Magyarországra látogató Ferenc Józsefet üdvözlő vers helyett az íróasztalfióknak megírja A walesi bárdok-at. Nagykőrösi évei alatt születnek további balladái (Zách Klára, V. László, Szondi két apródja, Ágnes asszony), melyek alighanem a legjobban szerkesztett költemények Arany életművében. Ezt a korszakát Az örök zsidó című elégikus költemény zárja le, melyet már Pesten ír. Kritikai munkássága is igen jelentős (Zrínyi és Tasso).

Ajánlott vers: Epilogus

http://mek.niif.hu/00500/00597/html/vs187701.htm#02

Ajánlott esszé: Naiv eposzunk (1860)

http://magyar-irodalom.elte.hu/sulinet/igyjo/setup/portrek/arany/naiv.htm