Bánhidi Antal mérnök, repülőgéptervező (Szatmárnémeti 1902. december 23. - Budapest 1994. március 18.)

A magyar légiközlekedés kiemelkedő személyisége. 1920-ban Erdélyből menekülve került a Műegyetem gépészmérnöki karára. Az 1921-ben alapított Műegyetemi Sportrepülő Egyesület (MSrE) alapító tagja. Bánhidi az MSrE tervezőirodáját és műhelyét nyolc évig irányító Lampich Árpád mellett ismerkedett meg a repülőgép-tervezéssel és építéssel. 1927-ban Lampich Árpáddal közösen tervezett és épített gépet. A 62,5 kW-os WM–Siemens SH–11 motorral felszerelt BL–6 (BL – Bánhidi–Lampich) volt az első magyarországi kétüléses iskolagép.

1929-ban Bánhidi Lampich L-2 Róma könnyű túragépével Svédországba, Stockholmba repült, ahol a géppel részt vett az egyetemi hallgatók repülőgép-kiállításán. A Lampich-gépekkel szerzett tapasztalatok alapján kezdett neki egy új könnyű többcélú sportrepülőgép megtervezéséhez. A gép 1930 nyarán készült el, berepülését szeptember 4-én végezte el Bánhidi Antal az érdi sportrepülőtéren. A gépet Gerlének nevezték el, első példányába egy 70 kW teljesítményű, öthengeres Genet Major csillagmotort szereltek.

1931-ben Bánhidi az óceánrepülésre készülö Endresz György és Magyar Sándor mellett volt vezető tanácsadó. Az ő javaslatára választották a Lockheed Sirius 8A gépet, majd részt vett a gép óceánrepülésre történő átalakításában. A Gerle gépcsalád legismertebb tagjával, a HAAAI lajstromjelű Gerle 13-mal 1933. február 19. – március 24. között Bánhidi Bisits Tibor pilótával körberepülte a Földközi-tengert. Még ugyanannak az évnek a nyarán a Gerle 13-mal Magyarországról Észak-Európába és Nagy-Britanniába repült.

A London–Debrecen útvonalon a gép kategóriájában távolsági rekordot állított fel. A Gerle 13-mal 1937-ben Dél-Amerikában térképészeti feladatokat hajtott végre. 1936–1937 között a bécsújhelyi repülőgépgyárban dolgozott, 1937-től 1940-ig a Budapesti Műszaki Egyetem Gépszerkezettani Tanszékének munkatársa volt. 1945–1950 között a Közlekedési Minisztériumban a légügyi főosztályon dolgozott repülőgép-tervezőként. 1950-ban szakítania kellett a repüléssel. Ezt követően nyugdíjba vonulásáig a Járműfejlesztési Intézetben dolgozott rajzellenőrként.