Batsányi János, költő, lapszerkesztő (Tapolca, 1763. május 9. - Linz, 1845. május 12.)

Kispolgári családban született, az apja vargaként kereste meg a család kenyerét. A tehetséges ifjú iskoláit Keszthelyen, Veszprémben, Sopronban és a pesti piaristáknál végezte. Báró Orczy Lőrinc fia mellett nevelősködik, maga a testőrköltő vezeti be az irodalmi életbe is.

1788-ban Kassán irnokoskodik, ahol Kazinczy Ferenccel és Baróti Szabó Dáviddal megalapítja a Magyar Museum című lapot. Innen indul szabadkőműves pályafutása is. Kazinczyval hamar szemben találja magát, később a magyar nyelvújítás ellenzői között tarthatjuk számon. Nyíltan szimpatizál a francia forradalommal, állását elveszíti (főleg a tömörítés remekének nevezhető A franciaországi változásokra /1789/ című verse miatt, ami 1793-ban jelenik meg nyomtatásban ). Ezután magántitkárként dolgozik, a Martinovics-féle jakobinus összeesküvéshez való kapcsolódása miatt egy évig Budán, majd Kufstein várában raboskodik. Börtönélményeiből születnek Kufsteini elégiái, melyek a szabadságvágy, a lélek belső folyamatainak legszuggesztívebb magyar nyelvű kifejezései közé tartoznak. 1796-ban szabadul, Bécsben vállal állást.

1805-ben feleségül veszi Baumberg Gabriella osztrák költőnőt. 1809-ben ő fordítja magyarra Napóleon magyarokhoz szóló kiáltványát. Napóleon bukása után, 1815-ben osztrák katonák letartóztatják Párizsban, majd egy éven keresztül Spielbergben raboskodik. Haláláig Linz városa nyújt neki és feleségének menedéket a száműzetésben. Egyik legnagyobb terve, hogy ő fordítsa le magyarra először a teljes Ossziánt, meghiúsul. 1843-ban a Magyar Tudós Társaság levelező tagjává választják, erről azonban nem vesz tudomást, noha korai írásai a testület létrejöttének eszmei kezdeményezői közé tartoznak.

Batsányi a hazai politikai költészet legnagyobb alakja Petőfi Sándor előtt, egyben a magyar bonapartizmus legjelentősebb képviselője. Korai dalai német rokokó költőket utánoznak. Egyéni hangvétele a konzervatív nemesi hagyományok értékrendjéhez alkalmazkodó alkalmi ódák, episztolák, propagandaköltemények alkotójaként mutatkozik meg. Munkássága Kisfaludy Károly és Kölcsey Ferenc romantikáját előlegezi, miközben sajátos színt kölcsönöz neki az egységes haza ideális megvalósulásáért küzdő, egyre szélsőségesebb reformtörekvések melletti elkötelezettség. Formaművészetéről elmondható, hogy mindhárom korabeli versrendszert egyforma biztonsággal alkalmazta. Nem csak költőként, hanem jelentős poétikai teoretikusként is számon tartják, ő írta az egyik első jelentős fordítástani értekezést is (A fordításról, 1787-89), melyben a tartalmilag és formailag egyaránt hű fordítás mellett kardoskodik.

Ajánlott vers: A látó (1792–95)

http://mek.niif.hu/00600/00611/00611.htm#19