Benczúr Gyula, festő (Nyíregyháza, 1844. június 28. – Dolány (ma Benczúrfalva), 1920. július 16.)

Benczúr kassai iskolaévei után 1861-ben nyert felvételt a Müncheni Akadémiára, ahol először Johann Georg Hiltensperger és Hermann Anschütz növendéke volt, majd többek között Hans Makart évfolyamtársaként Karl von Piloty osztályába járt. Első jelentős történeti kompozícióira erősen hatott a nagyhírű mester stílusa.

A Vajk megkeresztelése című monumentális kompozíciójának a vázlatát egy 1869-ben Eötvös József kultuszminiszter által meghirdetett, történeti festményekre szóló pályázatra nyújtotta be. A nagyméretű olaj- vagy vízfestményekre szóló kiírás a festők számára öt választható témakört nevezett meg, köztük Szent István megkeresztelését. A keresztény Európához kapcsolódó nemzet felemelkedésének megjelenítése az 1867-es kiegyezés új alkotmányos államiságának történelmi előképeként volt értelmezhető. Benczúr Piloty stílusában fogant vázlata 1870-ben elnyerte a 100 arannyal honorált első díjat, de a mű kivitelezésére csak 5 év múlva került sor.

Az elkészült nagyméretű festmény jelentősen eltért a díjnyertes, ám kompozicionális megoldásaiban bírált és átgondolásra javasolt első változattól. Benczúr komoly történeti előtanulmányokat folytatott: elsősorban a Johann Nepomuk Geiger által illusztrált, 1862-ben kiadott képes magyar történelemkönyvet tanulmányozta, valamint Tiepolo Szent Constantin keresztelése oltárképét, amit a Vajk megkereszteléséhez előképül választott.

A Münchenben készült vázlat színpadias, zsánerszerű felfogása helyett a kész mű megformálásánál látványos, ünnepélyes festői előadásmódot alkalmazott. A képen megjelenő barokkos gazdagság és az anyagok érzékletesen dús megfestése talán a Makarttal közös franciaországi tanulmányút szakmai élményeiből táplálkozott. II. Lajos bajor király megbízásából Benczúr 1874-ben ismét Párizsban járt, majd később a Napkirály utánzójaként ismert különc uralkodó Linderhofi kastélyában több jelenetet festett XIV. Lajos életéből. Ez a barokkos pompa és méltóságteljes hangnem érvényesült a Vajk megkeresztelése végleges változatán is.

A korábbi vázlathoz képest eltűntek a lázadó pogányok, a kép egyértelmű főszereplője a márványkútnál térdelő Vajk lett, aki büszkén hajtja fejét a keresztvíz alá. A korabeli történetírás felfogása szerint Géza fejedelem fiát nem csecsemő korában, hanem 14-16 éves ifjúként kereszteltette meg. A szertartást végző Adalbert prágai püspök és a jobboldalt álló keresztszülők (Sanseverinói Deodát és III. Ottó német-római császár) az ünnepélyes aktus jelentőségét hangsúlyozzák. A császár kezében tartott, német sasos címerrel díszített pallos formájú kard a kereszténység ellenségeit leverni képes világi hatalmat szimbolizálja, Vajk előtérbe helyezett súlyos pajzsa pedig a pogányok elleni biztos védelmet jelképezi. Benczúr kivételes technikai tudása érvényesült a csillogó selymek, ragyogó drágakövek és a bíborszínű királyi palást bravúros kivitelezésében. A velencei barokk oltárképeket idéző monumentális alkotás kiválóan megfelelt a Kiegyezés utáni állami hivatalos művészet vallásos tartalmú történetszemléletének. A kép az 1878-as párizsi világkiállításon bronzérmet nyert, Benczúrt pedig 1879. március 15-én a Ferenc József Rend lovagkeresztjével tüntették ki.

A mester 1876 és 1883 között a Müncheni Akadémia tanáraként működött, majd Budapestre való hazatelepülése után a Festészeti Mesteriskola igazgatója lett. Az 1900-as párizsi világkiállításon a Budavár visszavétele 1686-ban című nagyszabású kompozíciójával „Grand Prix” díjat nyert. 1906-ban a Főrendi ház, 1910-ben a Magyar Tudományos Akadémia tagjává választották. 1920-ban a budapesti Képzőművészeti Főiskola igazgatójának javasolták, de nem vállalta el a megbízatást, s még az év július 16-án vidéki birtokán meghalt.

Vajk megkeresztelése, 1875. Olaj, vászon, 358 x 247 cm. Ltsz.: 2798.