Berény Róbert, festő, grafikus (Budapest, 1887. március 18. – Budapest, 1953. szeptember 10.)

Berény először a budapesti Mintarajziskolában, majd a párizsi Julian Akadémián tanult, ahol nagy hatással voltak rá a legújabb törekvések, elsősorban a fauvizmus. 1909-ben részt vett a későbbi Nyolcak művészcsoport első kiállításán (Új képek), a csoport egyik legprogresszívebb tagja volt. Szerteágazó érdeklődésébe belefért a pszichoanalízis és a zene is. Több zeneszerző portréját is megfestette, 1913-ban készült Bartók Béla expresszív arcképe.

1919-ben a Tanácsköztársaság idején szerepet vállalt a művészeti ügyek szervezésében, és mozgósító plakátot is készített (Fegyverbe!). Emiatt a Tanácsköztársaság bukása után el kellett hagynia az országot, egészen 1926-ig Berlinben élt. A több éves berlini emigrációból hazatérő Berény pályája a korábbi avantgárd korszak után a posztimpresszionizmus látványelvűsége felé kanyarodott vissza. A harmincas években művészetében egyre gyakoribbak a vidéki témájú képek, gyakran látogatott le egy-egy falun élő művésztársához, akik körül kisebb-nagyobb művésztársaságok alakultak ki (Körtvélyes, Zebegény). A húszas évek végétől rendszeresen rendezett egyéni kiállításokat, 1948-tól a Képzőművészeti Főiskola tanára volt.

A művész feleségét ábrázoló Gordonkás nő sugárzó erejű színfoltokból felépülő kompozícióját dinamikus irányvonalak strukturálják, és ehhez a kitakarások, elvágások rendszere társul. A vörös ruha foltját a gordonka hangsúlyos átlója vágja ketté, a nőalak könyöke és lábfeje nem „fért rá” a képre. A hangszer alapformája, konkáv-konvex íveinek váltakozása ismétlődik a nőalak megformálásában is: a fehéren világító kezek és lábszárak körvonalában, az arcvonásokban és a haj hullámaiban. A narancssárga hangszer plasztikus modellálása ugyanakkor elüt a többi motívum síkszerűségétől, amelyeket a háttér összefüggő nagy felületei emelnek ki. A parketta hevenyészve odavetett mintája és a széktámla elrajzolt nádfonat-hálója organikus formáikkal kontrasztban állnak a hangszer térbeliségével. A téri értékeket háttérbe szorítja a síkfelületek összehangolásának logikája, és ez felülírja az anatómia és a perspektíva szabályait is, így a combok hossza aránytalanul különböző, a cselló teste furcsán, ferdén rövidül. A képen kiemelt szerepet kapnak a fakturális hatások, a művész egyes helyeken visszakaparta a festéket, másutt ecsetnyéllel karcolt bele a még képlékeny felületbe.

Gordonkás nő, 1928. Olaj, vászon, 133,5 x 100,5 cm. MNG Ltsz.: 63.70 T.