Bessenyei György, testőr, író, költő, drámaíró (Bercel, 1747. ?. - Pusztakovácsi, 1811. január 24.)

Elszegényedő ősi nemesi családból származik, tanulmányait a sárospataki Református Kollégiumban, illetve házitanító mellett végzi. 1865-től Bécsben Mária Terézia testőrségének magyar részlegében szolgál. Német, francia, olasz nyelvet tanul, szenvedélyesen olvas, megismerkedik a felvilágosodás eszméivel.

1772-től publikál: Ágis tragédiája c. drámáját tekintik a régi magyar irodalom korszaka lezárulásának, a magyar felvilágosodás kezdetének. Hogy Bécsben maradhasson, 1779-ben áttér a katolikus vallásra (e lépését élete végéig súlyos hibának tartja). 1780-ban Mária Terézia udvari könyvtárosává nevezi ki, 1782-ben az új király, II. József megvonja évjáradékát, s még ez évben elhagyja a várost. Vidéken gazdálkodik, 1787-ben a Berettyó-parti Pusztakovácsiba (ma Bakonszeg) költözik, remeteéletet él birtokán.

1790-ben Bihar vármegye táblabírójának választja, ekkoriban ismerkedik meg Kazinczy Ferenccel. 1796-tól bontakozik ki nagy alkotói korszaka, 1804-től, midőn tudomására jut, hogy a kancellária figyelteti s a cenzúra nem engedélyezi műveinek megjelenését, leteszi a tollat, de gondoskodik életművének fennmaradásáról: kéziratait, ill. azok másolatait közgyűjteményekre hagyományozza. 1811. február 24-én hal meg Pusztakovácsiban. Végakarata szerint kúriájának udvarán temetik el, egyházi szertartás nélkül.

A modern magyar irodalom előfutára – nyugtalan, töprengő alkat, a dialogikus gondolkodás egész életművét áthatja. Pályáját költeményekkel kezdi, bölcselkedő és leíró verseiben az ember küldetéséről, a lélek szabadságáról elmélkedik, eszmeileg a deizmus hatását érezhetni művein. Tragédiáiban (1772-73) az egyén és a hatalom válságát, a zsarnokság és a gondviselés hiányának problémakörét járja körül, A filozófus c. vígjátékában (1777) az embertelen világ ellenszerét a kultúrában leli meg. A Holmi (1779) c. esszékötetében a Felvilágosodás eszmevilágát foglalja össze.

Kiemelt érdeklődéssel viseltetett a kultúra fő közege, az anyanyelv iránt. Röpirataiban felszólal a minél szélesebb körű ismeretterjesztés mellett (Magyarság, Magyar néző, Egy magyar társaság iránt való jámbor szándék, 1778-81). Társadalomfilozófiai műveiben az emberi cselekvést, a világ erre adott reakcióit, a társadalmi intézményrendszer összefüggéseit vizsgálja, többnyire szkeptikusan, s a lelkiismeretből fakadó közhasznú cselekvést szorgalmazza (Bihari remete vagy A világ így megyen, Az értelemnek keresése, Magyar Országnak törvényes állása, 1804). Főművének szatirikus állambölcseleti regénye, a Tariménes utazása (1804) tekinthető, a műfaj első és ritka (kéziratos volta miatt hatástalan) képviselője irodalmunkban. Az államregény politikai gondolkodásának irodalmi kifejtése, melyben a felvilágosult abszolutizmust eszményíti, az ideális állam mibenlétét kutatja.

Ajánlott vers: Bessenyei György magához

http://mek.oszk.hu/00600/00615/00615.htm#37

Ajánlott esszé: A törvénynek útja. Világosítás

http://mek.oszk.hu/05500/05567/html/btars005.html