Bethlen Gábor (Marosillye, 1580. november 15. – Gyulafehérvár, 1629. november 15.)

Erdély fejedelme (1613–1629). Apja Bethlen Farkas, anyja gyergyószárhegyi Lázár Druzsiána volt. Édesapja születése után nem sokkal meghalt, édesanyját alig tízévesen veszítette el. A tehetséges, magabiztos és feltörekvő Gábor 13 évesen Báthory Zsigmond fejedelem udvarába került apródként. A tizenöt éves háborúban kemény katonai próbákat állt ki. A háború végén Báthory András bíboros-fejedelem mellé állt.  A következő években emigrált az Oszmán Birodalomba, majd visszatérve támogatta Székely Mózes, majd Bocskai fejedelemségét. 1605-ben feleségül vette Károlyi Zsuzsannát. Frigyükből két gyermek született, mindkettő nagyon hamar meghalt. 1608-ban a fejedelmi székbe segítette Báthory Gábort. Jutalmul gyorsan ívelt karrierje: tanácsos, az udvari hadak főkapitánya, Hunyad vármegye főispánja, Csík-Gyergyó-Kászon szék főkapitánya lett.

Báthory Gábor politikájával Bethlen már 1611-ben ellentétbe került, s hamarosan megérett benne az elhatározás, hogy – miután három személyt már hatalomra segített – oszmán kapcsolatait kihasználva, negyedszerre önmaga számára járja ki a fejedelemséget. A szultánnál sikerült elérnie Báthory lemondatását. 1613 őszén oszmán hadak élén vonult be Erdélybe. A Kolozsvárra összeparancsolt, megfélemlített rendek fejedelemnek választották Bethlent.

Bethlen igyekezett megszilárdítani hatalmát. Az 1615-ös titkos megállapodás ellenére a bécsi udvar Homonnai Drugeth György személyében ellenjelöltet állított. A fegyveres felkelést Bethlen a budai pasa csapatainak segítségével visszaverte, de a Porta két fontos határ menti várat követelt a fejedelemtől. 1616-ban a fejedelem arra kényszerült, hogy saját katonáitól vívja meg Lippát az oszmánok számára. Ezzel a tettével már saját korában is sok vitára adott okot, de csak így tudta megőrizni fejedelemségét, és megvédeni Erdélyt a támadástól. 1617-re a Habsburg-kormányzat elismerte hatalmát. Erdély három nemzetével is megbékélt. Uralma alatt Erdély gazdasága felvirágzott: visszaszerezte a korábban eladományozott kincstári javakat, megszigorította a harmincadvám beszedésének módját, a szászoktól elvette a pénzverés jogát és pénzverő kamarákat állíttatott fel, kereskedelmi monopóliumokat vetett ki a legfontosabb exportcikkekre, balkáni kereskedőket, német földi bányászokat, morvaországi anabaptistákat (habánokat) fogadott Erdélybe, akik tevékenységükkel és adójukkal gazdagították az országot.

Uralkodása alatt Erdély háromszor kapcsolódott be a harmincéves háborúba, hadjáratai jelentősen emelték a fejedelemség nemzetközi rangját. Elsőként cseh-morva szövetségben, a protestáns magyar rendek támogatásával indult hadba. A szövetségesek egészen Bécsig hatoltak. 1620-ban sikerei csúcsára jutott: január 8-án Pozsonyban a magyar országgyűlés Magyarország fejedelmévé, augusztus 25-én királlyá választotta, azonban soha nem koronáztatta meg magát. 1622-ben békét kötött II. Ferdinánddal: a nikolsburgi békében lemondott a magyar koronáról, cserébe német birodalmi hercegi címet, Oppeln és Ratibor hercegségeket, élete végéig hét felső-magyarországi vármegyét kapott, valamint Munkács, Tokaj és Ecsed uradalmait mint magánbirtokokat. II. Ferdinánd hallgatólagosan elismerte Erdély állami szuverenitását. Még kétszer kapcsolódott be a harmincéves háborúba: 1623-1624-ben és 1626-ban. Utolsó hadjáratával jelentős segítséget nyújtott a szövetségeseknek, mivel elvonta Wallenstein haderejét a nyugati hadszíntérről.

Tudatos kultúrpolitikát folytatott. Ő alapította Erdélyben az első felsőbb oktatási intézményt: a gyulafehérvári akadémiát 1622-ben. Könyvtárat és nyomdát állított, neves tudósokat hívott az országba, támogatta az erdélyi diákok külföldi egyetemjárását. Nagyszabású építkezései bőven adtak munkát az itáliai és erdélyi mestereknek.

1626-ban a francia–angol–holland szövetséghez csatlakozó brandenburgi választófejedelem lányát, Brandenburgi Katalint vette feleségül. Őt jelölte ki utódjául, mellé öccsét, Istvánt rendelte kormányzóul. Mindvégig azon munkálkodott, hogy Erdély békés fejlődése, gazdasági virágzása halála után se lankadjon.

(T. Orgona Angelika)