100 híres (béta)

A Magyar Nemzeti Digitális Archívum művészeti portálja
<< A rovat előző cikkeA rovat következő cikke >>

Bolse vita

Eddigi szavazatok száma: 0
Színes, magyar filmdráma, 1995
Rendezte: Fekete Ibolya
 
Fekete Ibolya Szomjas György forgatókönyvírója volt a Könnyű testi sértés, a Falfúró, a Mr. Universe és a Könnyű vér című filmekben, majd elkészítette két első dokumentumfilmjét: a Berlinből Berlinbe címűt (1989-90) és Az apokalipszis gyermekeit (1991). Első nagyjátékfilmjét, a Bolse vitát 1996-ben mutatták be. Fekete Ibolya rendkívül éles szemű, ugyanakkor maximálisan együtt érző emberként élte meg a kelet-európai rendszerváltás néhány évét és vitte filmre koprodukcióban, Dárdaiék Mozgókép Innovációs Társulásával és a ZDF-fel.
 
A dokumentarista stílusú, amatőrszereplőkkel dolgozó film 1989-ben kezdődik, amikor már egyszerű orosz állampolgárok is szabadon mozognak Kelet-Európában. Két zenész jelenik meg egy seftelő banda rozzant buszán, s miután egyikük a határt átlépve felfedezi a magyar falu temetője mellett az orosz temetőt is, lesátoroznak. Hamarosan Budapesten kezdik kedvtelve kóstolgatni a számukra ismeretlen közeget. Megismerkednek egy angol és egy amerikai lánnyal, akik befogadják őket bérelt lakásukba, majd feltűnik Szergej, aki a Szovjetunióban mérnök volt, itt a KGST-piacon késeket árul. Egy volt orosztanárnő befogadja őt, a többi kispénzűvel együtt. A Kazinczy utcában egy kelet-német házaspár kocsmát nyitott, ide járnak esténként a világutazók és magyar barátaik: ez a Bolse Vita, a világutazók és a helybeliek találkozóhelye. Addig virágzik, míg meg nem jelenik az orosz maffia. Szergej azt hiszi, hogy itt képes megvédeni magát, pedig a társaságból ő lesz a maffia első áldozata. Jura és Maggie összeházasodnak, kimennek Angliába, szétszóródik a társaság, a Bolse Vitát bezárják…
 
Mire a film az 1996-os bemutatóig eljutott, az 1989-től 1992-ig tartó ígéretes, hihetetlenül izgalmas időszak után a kezdeti eufórikus kelet-európai hangulat igencsak megváltozott. Rövid időre kiderült, hogy a különböző etnikumok képesek emberi módon, közösségben, egymást megértve és segítve, harmóniában élni, de ezek a közösségek hosszú távon felszámolhatók, feloszlathatók.
 
„A Bolse Vita nagyon is konkrét mese. 1989: a kelet-európai rendszerváltás pillanata. Budapest: Kelet-Európa seftes piaca, a korlátlan lehetőségek, a szabadság kapuja, a sokféleség ritka békés együttélése - mindaddig, amíg meg nem jelenik a Gazda, a maffia... Az elsőfilmes rendező, Fekete Ibolya ennek a tünékeny pillanatnak, az „emberarcú internacionalizmusnak” a megörökítéséért Berlinben Európa-díjat (az Európa Parlament különdíját), valamint - többek között - a szocsi és a cottbus-i fesztivál nagydíját nyerte el.”  (Báthory Erzsi - Fazekas Eszter: Hézagos leltár, Filmkultúra http://www.filmkultura.hu/regi/articles/essays/hezag.hu.html)
 
(Báthory Erzsi)
 
Alkotó / Alkotás: 
Alkotás
<< A rovat előző cikkeA rovat következő cikke >>