100 híres (béta)

A Magyar Nemzeti Digitális Archívum művészeti portálja
<< A rovat előző cikkeA rovat következő cikke >>

Böszörményi Jenő

Eddigi szavazatok száma: 0

Böszörményi Jenő (Érkeserű ,1872. április 23. - Budapest, 1957. augusztus 8.)

1893-ban szerzett mérnöki oklevelet a zürichi műszaki egyetemen.

A Danubius Gép és Hajógyárban kezdett dolgozni, ahol kazánoknál és transzmisszióknál fellépő problémákkal foglalkozott. Hamarosan átkerült a Ganz-gyárba, ahol gőzgépek és daruk szerkesztésével bízták meg. 1896-ban lépett be a Fegyver- és Gépgyár konstrukciós irodájába. A következő években indult meg a dízelmotorok magyarországi gyártása, és Böszörményit a dízel konstrukciós iroda vezetésével bízták meg. Az iroda feladata volt egy dízel motor konstrukciós terveinek az elkészítése is, ugyanis a Fegyvergyár Diesel szabadalmát, de nem a konstrukciós terveket vásárolta meg. A motor megtervezése és kivitelezése így teljes egészében hazai szakemberekre hárult. Az iroda Böszörményi vezetésével 8-10 mérnökkel dolgozott, közvetlen munkatársai voltak Schimanek Emil, Okányi József és Fejes Jenő is. Az első hazai dízelmotort 1898-ban mutatták be 4 LE (2,9 kW) teljesítménnyel. A jelentős konstrukciós eltérések miatta produktumot maga Rudolf Diesel is a magyar típusnak említette. A fegyvergyár a következő években eredményesen fejlesztette dízelmotor-gyártó tevékenységét; 5-60 LE (3,68-44 kW) között 1-hengeres, 30-120 LE között (22-88,2 kW) kéthengeres motorokat kínált eladásra.

Böszörményi Jenő 1902-től a Westinghause autógyár Le Havre-i, majd londoni telepein dolgozott, részt vett a gyár automobil típusainak kifejlesztésében. 1908-ban a cég tárgyalásokat kezdett az Arad-Csanád Egyesült Vasutakkal benzinmotorral hajtott gépcsoportok vásárlásáról. Ekkor vetődött fel az autógyár Aradra telepítésének a gondolata. A tárgyalások eredményeként 1909-ben megkezdte működését az első hazai autógyár. Böszörményi vezette Aradon az autógyár berendezését, majd a gyár főmérnöke lett.

1911-ben elvállalta a Magyar Benz Autógyár igazgatását, de 1915-ben már ismét az aradi gyárban dolgozott. A trianoni békediktátum következtében Romániához került autógyárban a termelést hamarosan leállították. Böszörményi ezután Budapestre költözött, és a MÁG (Magyar Általános Gépgyár) automobilgyárának műszaki igazgatója lett. Tevékenyen részt vett az autógyártás korszerűsítésében, közreműködésével mutatták be 1924-ben a Magomobil, majd 1927-ben a hathengeres motorral készülő Magosix típusú gépkocsikat. A Magomobilt főként taxiként használták, a nagyobb típust magánvásárlók és magántaxi tulajdonosok használták.

Az 1930-as évek gazdasági válságát a gyár nem élte túl, az autógyártást a 30-as évek elején abbahagyták, Böszörményi Jenő 1941-ben még részt vett a gyár végfelszámolásában.

Böszörményi Jenő egész életét a motorok és a gépkocsik fejlesztésének szentelte. Tanulmányai, cikkei különböző szaklapokban, elsősorban a Magyar Mérnök- és Építész Egylet Közlönyében és Heti Értesítőjében jelentek meg.

Alkotó / Alkotás: 
Alkotó
<< A rovat előző cikkeA rovat következő cikke >>