Bródy Sándor, író, drámaíró, publicista (Eger, 1863. július 23. - Budapest, 1924. augusztus 12.) 

Egy szegény zsidó szabó fiaként született. A fiatal Bródy művészi pályáról álmodik: szobrász, festő, rajztanár, költő, színész akar lenni. Az előnyös külsejű fiatalember néptanítónak készül, de tanulmányait anyagi gondok miatt félbehagyja. 1880-tól ügyvédi írnok, majd újságíró Gyulán.

1884-ben Nyomor címmel adja ki első novelláskötetét, mellyel nagy feltűnést kelt az irodalmi életben. Budapestre költözik, az újságírás válik élete értelmévé. 1886-ban jelenik meg első regénye Don Quixotte kisasszony címmel, melyet regények és novelláskötetek sora követ. 1889-ben rövid ideig Kolozsváron élt, ahol elcsábította Hunyady Margitot, az ismert színésznőt. A kapcsolatból törvénytelen gyermeke született, Hunyady Sándor, aki kedvence volt. Hunyady felnőve apja mesterségét folytatta, neves író lett. 1890-től a Magyar Hírlap munkatársa és A Hét egyik legnépszerűbb publicistája lesz, majd az Új Idők szerkesztésében nyújt segítséget a lap főszerkesztőjének, Herczeg Ferencnek. 1900-ban egy évig Fehér Könyv címmel önálló irodalmi és kritikai havi folyóiratot adott ki, amelynek minden számát elejétől végéig ő írta.

1903-ban Ambrus Zoltánnal és Gárdonyi Gézával együtt indítják meg a Jövendő című irodalmi és politikai lapot. Az irodalmi „divatot” 1905-ös semmeringi öngyilkossági kísérletéből (mellbe lőtte magát) felépülve még évekig meghatározza. A Pesti Hírlap, A Nap, Az Est munkatársa, Az Újság című lapban önálló rovatot szerkeszt. 1913-ban Párizsba, 1914-ben Berlinbe tesz utazásokat. Az első világháborút követő forradalmak után, annak ellenére, hogy nem vállal szerepet a tanácsköztársaság idején, az emigrációt választja. Bécsben él, 1923-ban tér haza Magyarországra – már súlyos betegen, anyagi problémákkal küzködve. Rembrandt. Egy arckép fényben és árnyban címmel írja meg utolsó nagy művét, az elmagányosodott festőművész alakjáról szóló novellaciklusát. Kiadását már nem élhette meg, 1924. augusztus 12-én Budapesten éri a halál.

Rendkívül termékeny szerző: ír regényt, drámát, publicisztikát és novellát is. Prózája Jókai és Mikszáth nyomdokain halad, korai írásai a naturalizmus jegyében születtek, vele kezdődik Magyarországon a naturalizmus. Az élet árnyoldalainak bemutatásában főként Zolát követi, akinek hatására maga is naturalista kívánt lenni. Programszerűen Jókai és Zola irodalmi örökségét akarta összeszőni, legalábbis írói sikereinek első évtizedében, amikor  a huszonegy éves fiatalemberként a Nyomor című novelláskötete megjelent. Prózai művei közül kiemelkednek művészregényei: Színészvér (1888), Az ezüst kecske (1898), A nap lovagja (1902). Drámái, elsősorban A tanítónő és A dada a naturalizmus hatását mutatják, de a groteszk humor is szerephez jut bennük. Tárcáiban és önvallomásaiban sokat és szívesen ír az írói mesterség műhelytitkairól. A novella nagymestere, ebben a műfajban érvényesül legjobban naturalista látásmódja és nyelvének gazdag kifejezőereje. Hatása a Nyugat első nemzedékének stílusában, nyelvében is fölfedezhető.

Ajánlott novella: Rembrandt eladja a holttestét (1923)

http://mek.niif.hu/07400/07457/07457.htm#33