Cholnoky Viktor, író, újságíró, fordító (Veszprém, 1868. december 23. - Budapest, 1912. június 5.)

Cholnoky Jenő földrajztudós és Cholnoky László író bátyja. Ügyvéd apja nyomdokain elindulva Győrben jogi tanulmányokba kezd, majd Pestre kerül, ahol iskoláit félbehagyja és visszatér Veszprémbe, ahol 1890-es években újságszerkesztéssel próbálkozik. Lapot indít Egyházmegyei Hírlap címmel, majd négy évig szerkeszti a Veszprémi Hírlapot, és tíz hónapig a rövid életű általa alapított Balatoni Hírlapot.

Első kötete a Füstkarikák, amely Mark Twain-fordításai mellett néhány novelláját tartalmazza, nem hoz számára sikert. 1898-tól budapesti lapokban publikál, majd állást kap a Pesti Napló korrektoraként, éjjeli szerkesztőként. 1903-tól A Hét állandó munkatársa lesz, vegyes cikkei, krónikái, novellái jelennek meg a lapban. Közben más lapokban is publikál. Írásait, angol és francia fordításait több mint tíz hazai lap közli. Ott találjuk a nevét a Bazár, a Képes Családi Lapok, a Vasárnapi Újság, a Magyar Szemle, a Tolnai Világlapja, az Érdekes Újság, a Budapest, az Élet, a Figyelő és a Nyugat hasábjain, a Magyar Géniusz munkatársi gárdájában.

Első méltatást kapott novelláskötete a Tammúz 1910-ben jelenik meg, ettől kezdve sikeres írónak számít. Már a Nyugat első nemzedéke elismeri elbeszélői tehetségét. Kortársai széleskörű tudományos érdeklődéséért és rendkívüli kultúrtörténeti műveltségéért is tisztelték. A sikert azonban nem sokáig élvezheti, rendszertelen életmódja és az alkoholizmus megviseli szervezetét. 1912. június 5-én hal meg tüdőbajban.

Életművében publicisztikája és szépírói munkássága szorosan összekapcsolódik. Az irodalomtörténet elsősorban novellistaként tartja számon, de jellegzetes, novellisztikus tárcái mellett tudományos ismeretterjesztő írásai is figyelemfelkeltőek: cikkekben számol be többek között a rádiumról, vagy a hatodik és hetedik érzékről.

Novellái távoli történelmi korokba és egzotikus tájakra kalauzolnak, legtöbbször visszatérő alakja Amanchich Trivulsio, a dalmát kalandor vezetésével. Ars poétikaként számos írásában megjelenik a betegség, a láz, a mámor alkotásra késztető szerepe. Groteszk hangvételű, fantasztikummal átszőtt, de a realitással, a tudományos magyarázatokkal mindig szoros kapcsolatot fenntartó szövegei víziókba csapnak át, majd visszazökkentenek a valóságba, érzékeltetve az elvágyódást és a menekülés lehetetlenségét.

Ajánlott novella: Tartini ördöge

http://mek.oszk.hu/06200/06242/06242.htm#35