Cs. Szabó László, író, esszéíró, kritikus, rádiószerkesztő (Budapest, 1905. november 11. – Budapest, 1984. szeptember 28.)

Budapesten született, de Kolozsvárt nőtt fel. Mindkét ágon erdélyi protestáns szülőktől származik, a rövidítve használt 'Cs.' a Csekefalvi apai nemesi előnévre utal. Tanulmányait a budapesti Lónyay utcai református gimnáziumban fejezi be, a közgazdasági egyetemen szerez diplomát, egyidejűleg művészettörténeti tanulmányokat is folytat, Párizsban összehasonlító irodalomtörténetet tanul a Sorbonne-on. 1930-ban jelenik meg első írása a Nyugatban, melynek ettől kezdve állandó munkatársa. 1935-től 1944-ig a Magyar Rádió irodalmi osztályának vezetője, jelentős szerepet vállal az élő magyar irodalom megismertetésében. 1936-ban Baumgarten-díjat kap.

1937-ben jelenik meg a Doveri átkelés c. útirajza, mely az átütő sikert hozza meg számára. Eztán sorban jelennek meg esszékötetei (Levelek a száműzetésből, 1937; Magyar néző, 1939; Fegyveres Európa, 1939; Erdélyben, 1940). 1945 után a Képzőművészeti Főiskolán tanít magyar irodalmat és művelődéstörténetet. A hazai koncepciós perek ismeretében az emigrálás mellett dönt. 1949–1951 között Rómában, Firenzében, majd 1951-től haláláig Angliában él. 1951-től 1972-ig a BBC magyar osztályának belső munkatársa, ahol fordít, felolvas, sőt külön rovatot is vezet. Nyugalomba vonulása után külsősként a BBC-nek s a Szabad Európa Rádiónak dolgozik. Az emigráns magyar irodalom egyik legfontosabb szervező személyisége, ír az Irodalmi Újságba, az Új Látóhatárba, a Katolikus Szemlébe.

1956-ban jelenik meg első önálló kötete külföldön, melyet további 13 követ. Kilenc ország húsz városában majdnem félszáz előadást tart főleg olyan fiatalok számára, akik az 1956-os forradalom után hagyják el Magyarországot. 1968 tavaszán agyvérzésben váratlanul meghal felesége. A tőle való búcsúzás fő motívuma Római muzsika (1970) c. naplóregényének, mely egyik csúcspontja életművének. Magyarországon hosszú idő után először 1979-ben, a Nagyvilágban jelenik meg újra írása. Ezt követően 1980-tól évente hazalátogat, bejárja az országot, és kapcsolatot teremt az irodalmi és művészeti élet képviselőivel. Budapesten hal meg váratlanul 1984. szeptember 28-án, végakarata szerint Sárospatakon helyezik örök nyugalomra.

A Nyugat „esszéíró nemzedékének” tagjaként indulva alakítja ki nagy műveltségen alapuló, intellektuálisan telített, mégis elegánsan könnyed stílusát. Írásaiban az európai gondolkodás racionális örökségét őrizve a magyar múlt függetlenségi és szabadelvű hagyományait ápolja. Célja a magyar szellemi élet beoltása európai műveltséggel, a klasszikus kultúra humanizmusával, s a magyar eredmények európai közkinccsé tétele. Az emigrációban műveivel számot ad az idegenben élő magyar író helyzetéről: a hontalanságról és számkivetettségről. 1982-ben publikálja Hűlő árnyékban címmel önéletrajzainak összegző, visszatekintő kötetét.

Ajánlott esszé: A város (1979)