A cseresznye állítólag Anatólia északkeleti részéről érkezett a Római Birodalom idején Európába, a hagyomány Lucullusnak tulajdonítja a behozatalát, aki a pontuszi Kerasuntból hozott egy ízletes nagy szemű fajtát Itáliába Krisztus előtt 64-ben. A vadcseresznye (Prunus avium) volt az alapfaj, amiből a legtöbb termesztett cseresznyefajtát kitenyésztették. Az alig 1 cm-es átmérőjű gyümölcsöt termő, Magyarországon madárcseresznyének is nevezett fajta főként a tölgyesekben található. Szinte egész Eurázsiában megél, apró piros bogyói meglehetősen savanyúak.  

Az esővel és jéggel szembeni érzékenysége, a szüret munkaigénye a cseresznyefajokat relatíve drága gyümölccsé teszi. Nemesített cseresznyéből éves szinten 2007-ben az egész világon mintegy 2 millió tonnát termesztettek. Ennek mintegy 40%-át az USA, kb. 13%-át Európa állítja elő. Törökország a világ legnagyobb cseresznyetermelője, az USA a második. Magyarországon a Tisza melletti Nagykörű híres cseresznyéjéről. A befőttek és pálinkák mellett szép erezésű, vöröses fáját is felhasználják, de gyökere kemény, értékes bútoralapanyag. Intarziák, bútordíszek, hangszerek készülnek belőle, a biedermeier korában vált kedveltté.

A cseresznyefa termése 2-2,5 cm-es átmérőjűre is nőhet, fajtától függ héjának puhasága és a gyümölcshús lédús volta. A korán érő cseresznyék általában világosabbak, a későiek a sötét szeműek. A gyümölcs íze éretlenül fanyar savanyú, éretten édes, olykor kesernyés.

Csaknem ezer fajtája közül -, melyek nagyjából érési sorrendben a Májusi korai, Pomázi hosszúszárú, Szomolyai fekete, Margit cseresznye, János cseresznye, Solymári gömbölyű, Germersdorfi óriás, a már későinek számító Hedelfingeni óriás, a Kavics cseresznye, a Katalin, stb., - alig egyet-kettőt ismerünk névről.

Az Állami gyümölcs- és Dísznövénytermesztési Kutató-Fejlesztő Közhasznú Nonprofit Kft-nél és jogelődjeinél több, mint 60 éve folyik nemesítő munka, valamint génmegőrzés. Az Érd-Elvira kísérleti telepen lévő génbankban 2200 tételt őriznek, értékelnek, melyből kiemelkedik a csonthéjas- és héjas termésűek élőgyűjteménye. Itt találhatók a vírusmentes nemes- és alanyfajta törzsültetvények.

A nemesítés célja: környezetkímélő termesztési rendszerekben betegségekre toleráns, rezisztens fajták előállítása. Legfontosabb eredményeik: 89 államilag elismert saját nemesítésű vagy honosított gyümölcsfajta, amelyek közül 5 magyar, 9 pedig európai uniós szabadalom alatt áll.

A cseresznye-nemesítést Brózik Sándor a hazai génforrások feltárása utáni tájszelekcióval indította el, majd keresztezéses nemesítéssel és honosítással szélesítette a fajtaszortimentet. A nemesítési cél elsősorban az érési idő széthúzása (május végétől július elejéig), öntermékeny vagy egymást jól termékenyítő, kíváló áruértékű, nagy gyümölcsű fajták előállítása volt, melynek eredményeként jelenleg 25 db államilag elismert cseresznyefajtával rendelkeznek.

A legújabb nemesítésű cseresznye fajták az érési idő szerint az alábbiakban csoportosíthatók:

• Rita: középkorai virágzású, önmeddő, május 20. körül érik, bőtermő, legkorábban érő primör cseresznye.
• Carmen: Kései virágzású,önmeddő, június elején érik, bőtermő, elsősorban friss fogyasztásra ajánlott.
• Vera: középkorai virágzású, önmeddő, június 10 körül érik, bőtermő, friss fogyasztásra és konzervipari célra alkalmas.
• Paulus: középkorai virágzású, öntermékeny, június közepén érik, bőtermő, friss fogyasztásra és konzervipari célra alkalmas.
• Alex: középidőben virágzik, öntermékeny, június végén érik, friss fogyasztásra és konzervipari célra alkalmas.

A fenti képen Rita fajtájú cseresznye látható.