Csokonai Vitéz Mihály, költő, író, műfordító (Debrecen, 1773. november 17. - Debrecen, 1805. január 5.)

Felmenői református lelkészek, apja borbélysebész, aki 1786-ban bekövetkezett halálával nehéz anyagi helyzetben hagyja özvegyét és két fiát. Csokonai a debreceni református kollégiumban végzi tanulmányait, még diák, amikor 1792-ben levelezni kezd Kazinczy Ferenccel, majd Pálóczi Horváth Ádámmal. Mindketten pártfogói lesznek. Csokonai mindvégig büszkén vallja mesterének Kazinczyt, aki azonban később, a „fentebb stíl” jegyében póriasnak bélyegzi az ifjú költő nyelvhasználatát.

1795 nyarán Csokonai összeütközésbe kerül a kollégium tanáraival, elhagyja a debreceni iskolát, holott diákjai, akiknek ekkor már poétikát oktat, rajonganak érte. 1796-ban a pozsonyi országgyűlésen támogatót keres versei kiadásához, de csak annyit ér el, hogy a Diétai Magyar Múzsa közli néhány versét. 1797-ben Komáromban megismerkedik Vajda Juliannával, egy gazdag kereskedő leányával, későbbi verseinek Lillájával. Szerelme viszonzott, miután azonban Csokonai nem kapja meg a remélt, tisztes tanári állást, Lillát családja sietve férjhez adja.

Három évet a Dunántúlon tölt baráti házaknál, közben Festetics György pártfogásában bízik. 1799-ben egy évig a csurgói református gimnázium helyettes tanára, de 1800 tavaszán már ismét Debrecenben van, és verseinek megjelentetésén fáradozik. 1802-ben Komáromban kinyomtatják Tavasz című fordításkötetét, majd 1803-ban Bécsben napvilágot lát az Anakreoni versek. 1804 tavaszán egy nagyváradi temetésen a  templomban maga olvassa fel az erre az alkalomra írt A lélek halhatatlanságáról című bölcseleti költeményét. A temetés után súlyosan megbetegszik, s legyengült, tüdőbajjal küszködő szervezete nem tudja leküzdeni a gyulladást. 1805. január 28-án hal meg Debrecenben.

Műveltsége, olvasottsága, széleskörű nyelvismerete, valamint szintetizáló képessége révén Csokonai gazdag, egyéni költői stílust teremt. Közéleti tárgyú költeményei, szerelmes versei, népies lírája mellett gondolati költészete is jelentős (Újesztendei gondolatok, Az álom). Írt úgynevezett pásztorregényt (Csókok) szerelmi bohózatokat (Az özvegy Karnyóné, Dorottya), komikus eposzt (Tempefői). A halála előtti esztendőben történelmi eposzt tervezett Árpádról.

Költészete, amely a felvilágosodás jegyében (Rousseau, Voltaire, Gessner műveinek hatása révén) fogant, ötvözi a rokokó, az érzékenység, a klasszicizmus és a preromantika formai jegyeit is.

Ajánlott vers: A Reményhez

mek.oszk.hu/00600/00636/html/vs180302.htm