Fadrusz János, szobrászművész (Pozsony, 1858. szeptember 2. – Budapest, 1903. október 25.)

Fadrusz János a kései magyar historizmus korának, a 19–20. század fordulójának egyik meghatározó jelentőségű emlékműszobrásza. Szegény sorsú szülei csak rövid ideig taníttathatták, így sokáig lakatosinasként kereste kenyerét szülővárosában. Rendkívüli mintázó készségével és kézügyességével tűnt föl, s egy kiállított munkája pártfogókat szerzett neki. 1875–1879 között a zayugróci fafaragó iskolában végzett tanulmányokat. Visszatérve Pozsonyba megkapta a Pozsonyi Első Takarékpénztár évi 600 forintos támogatását. Bécsbe ment, ahol előbb a szintén pozsonyi Viktor Tilgner műtermében dolgozott, majd Edmund Hellmerhez ment át, aki 1888-ban fölvette bécsi akadémiai osztályára.

1891-ben Krisztus a keresztfán című vizsgamunkájával az akadémia első díját, és a budapesti Műcsarnok téli kiállításán a Képzőművészeti Társulat nagydíját nyerte el. 1892-ben Pozsony városa őt bízta meg Mária Terézia emlékszobrának elkészítésével. Budapesten véglegesen megtelepedve, 1896-ra készült el hatalmas műterme a Naphegyen, ahol valamennyi monumentális köztéri szobrát alkotta. Köztéri művei közé tartozik még Wenckheim Béla kisbéri lovasszobra (1901) és Tisza Lajos kormánybiztos szegedi emlékműve (1903). Épületdíszítő munkái közül kiemelkedő értékűek az egykori budavári királyi palota számára készült kőoroszlánok és két nagyméretű Atlasz-szobra (ma az OSzK előcsarnokában). Bár mindössze tíz éve jutott a művészi alkotásra, műveivel kivívta a társadalom, a pályatársak és a kritika elismerését.

1894-ben Kolozsváron elnyerte a Mátyás-szoborpályázat első díját. A kétszeres életnagyságú Mátyás-szobrot 1902 őszén állították fel, a király szülővárosában, Kolozsváron, a Szent Mihály templom déli oldalánál. Fadrusz ezen a kompozíción látványosan szakított a neobarokk kötöttségekkel, s a tiszta klasszicitásban testet öltő, monumentális formaadáshoz jutott el. A Mátyás-emlékmű felavatásával egy időben a művész állami megrendelést kapott, hogy a Budavári Királyi Palota bővítésekor létrehozott ún. Hunyadi-terembe készítse el e köztéri lovasszobor kisméretű változatát.

Mivel egy magasra helyezett köztéri szobornál bizonyos torzítások szükségesek a megfelelő látvány elérése érdekében, így annak redukciójánál bizonyos aránybeli eltolódások tapasztalhatók. A magas támlájú nyeregben egyenesen ülő, páncélba öltözött fiatal király arca markánsan szigorú, vállig érő hullámos haját babérkoszorú övezi. A lovasszobor a már említett kisebb aránytalanságok ellenére is hasonlóan nagyvonalú, méltóságteljes, erőt és határozottságot sugall, mint a nagyméretű köztéri szobor, amely alapján készült. A szobor felépítése kisebb méretben is harmonikus és ünnepélyes, de az emlékművet jellemző monumentális hatás nem érvényesül.

Mátyás király lovasszobra, 1902; Bronz, 44x110x158 cm. MNG Ltsz: 65.45-N.