Fémes Beck Vilmos, ötvös- és éremművész, szobrász (Budapest, 1885. február 18. – Budapest, 1918. december 16.)

Fémes Beck Vilmos, Beck Ö. Fülöp öccse, 1901–1903 között kezdte tanulmányait bronzműves tanoncként Vandrák László ötvösműhelyében, de természetesen szobrász bátyjától is sokat tanult. Később az Iparművészeti Iskola esti tagozatán az ötvösséget és a mintázást sajátította el, itt is végzett 1905-ben ötvös szakon. 1906-ban a milánói nemzetközi kiállításon ötvösműveivel nyert aranyérmet.

1905 szeptembere és 1909 februárja között állami ösztöndíjjal beutazta Európát. Eleinte Drezdában, majd 1906 májusától tíz hónapon át a darmstadti művésztelepen dolgozott J. M. Olbrich mellett, akinek bútoraira vereteket és vasalásokat tervezett. 1907-ben Londonban és Párizsban járt, majd hosszabb időt töltött Münchenben A. Hildebrand tanítványának, Georg Roemernek a műtermében. Itt ismerte meg a hildebrandi szobrászat-felfogás elméletét és gyakorlatát, valamint a negatívba vésett érem technikáját, és ez idő alatt döntött úgy, hogy szobrász lesz.

1909 februárjában jött haza. Itthon kapcsolatba került a Nyolcak festőivel, akiknek kiállításain 1911-ben és 1912-ben meghívottként vett részt. Az első alkalommal portrékat és egy hat darabból álló negatívba vésett éremsorozatot mutatott be, amelyeket a kritika egyértelmű elismeréssel fogadott. Ettől kezdve a modern magyar plasztika nagy ígéreteként tartották számon. 1912-ben készült el a budapesti Schiffer-villa, a magyarországi késő szecesszió reprezentatív műve. A hall szobrászati díszítésében Fémes Beck is tevékenyen részt vett. Szerepelt 1913-ban a Művészház Nemzetközi Posztimpresszionista kiállításán, majd 1914-ben bevonult katonának, s négy évet töltött a fronton. 1918-ban betegen jött haza, a háborúban szerzett betegségébe halt bele 33 éves korában.

Fémes Beck Vilmos először éppen a Lechner-éremmel keltett feltűnést. Az előlapot Lechner hatalmas, robosztus, tekintélyt parancsoló, autonóm személyiséget sejtető profilportréja uralja, csaknem szétfeszítve az érem kereteit. A hátoldalon egy féltérdre ereszkedő, testével az érem alakját követő, különös, táncmozdulatra emlékeztető testtartású meztelen nőalak látható. Míg az előlap portréját Fémes Beck még a hagyományos mintázási eljárással készítette, a hátlap alakját a Georg Roemertől eltanult negatívba véséssel alakította ki.

Ezt a technikát szívesen alkalmazta bátyja, Beck Ö. Fülöp valamint Reményi József is, amíg azonban ők hosszú pályafutásuk során más technikákkal és más stílusban is alkottak, addig Fémes Beck rövid művészi pályafutásával ez az eljárás mondhatni összeforrott. Fémes Beck ugyanebben az évben a Lechner-érem hátlapjával rokon érmeket állított ki a Nyolcak kiállításán is. Feltűnő a rokonság a festőcsoport sajátos arányú és testtartású aktjaival, de Fémes Beck figurái a legközelebbi párhuzamba legjobb barátjának, Pór Bertalannak ez évben kiállított monumentális kompozícióival (Hegyibeszéd, Vágyódás a tiszta szerelemre) állíthatók. Míg azonban a monumentális méretű aktok művészettörténeti értékelése nem egyértelmű, Fémes Beck munkássága a legelőkelőbb helyet foglalja el a magyar éremművészetben.

Lechner Ödön, 1911os; Bronz, öntött érem, átm.: 72 mm.