Ferenczy Béni szobrász, éremművész, grafikus (Szentendre, 1890. június 18. – Budapest, 1967. június 2.)

Ferenczy Béni Ferenczy Károly és Fialka Olga festőművészek gyermeke. Testvérei közül Noémi mint gobelinművész, Valér pedig mint grafikus vált ismertté. Tanulmányait a nagybányai festőiskolában kezdte 1907-ben, mestere Réti István és Iványi Grünwald Béla volt. 1908–1909 között Firenzében Joseph Beer tanítványa, majd 1910–1911-ben a müncheni Akadémián Balthasar Schmidt növendéke volt. 1912–1913-ban Párizsban folytatta tanulmányait Émile-Antoine Bourdelle-nél, majd Alexander Archipenko-nál. Indulásánál hatással volt rá Vedres Márk, Sámuel Kornél és Reményi József is, aki az érmészet felé terelte.

A tanácsköztársaság alatt tanúsított magatartása miatt emigrált. Előbb Nagybányán, Pozsonyban, és Rózsahegyen élt, majd 1921-ben érkezett Bécsbe, ahol megnősült. Feleségével 1922–1924 között Berlinben és Potsdamban telepedett le. 1926-ban Bécsben tagja lett a Hagenbund nevű művészcsoportnak, és tagja volt a Képzőművészek Új Társaságának is. 1932–1935-ig Moszkvában tartózkodott, ahol új házasságot is kötött. 1935-ben hazatért Magyarországra, majd 1936-ban újra Bécsbe költözött. 1938-ban végleg hazatért Budapestre, de magyar állampolgárságát csak 1944-ben kapta vissza.

1945-ben Budapest ostromakor műterme kiégett, és számos munkája elpusztult. 1945–1950 között a Képzőművészeti Főiskola tanára volt. 1945-ben tagja lett a Kodály Zoltán vezette Művészeti Tanácsnak. 1956. november 1-jén egyik kezdeményezője volt annak a tervnek, hogy a Vérmezőn emlékművet emeljenek a forradalom hőseinek. 1956 novemberében szélütés érte, elvesztette beszélőképességét és jobb oldala megbénult. Életének utolsó évtizedében bal kézzel alkotott.

Ferenczy Béni szobrászatát számos hatás érte, amelyek közül talán a szecessziót, az archaikus görög szobrászatot és a kubizmust lehetne kiemelni. A 20-as évek második felétől, az avantgárd törekvések kifulladásával párhuzamosan Ferenczy szobrászatában is előtérbe került a hagyományokhoz való igazodás, a „klasszicizálás”. A Bartók mellszobor készítési idejét nehéz pontosan meghatározni, az expresszív hatású felületkezelés ellenére azonban erre a korszakra tehetjük. A portré sajátosságait leginkább akkor érzékelhetjük igazán, ha mellé állítjuk a Bartók Béláról 1936-ban készített érmet.

A lágyan mintázott, lírai hatású humanista portré klasszicizmusa ekkor igazán nyilvánvaló: a realisztikusnak mondható érem-portréhoz képest a szobron a művész az arc jellegzetességeit egy másfajta kifejezés érdekében kissé eltúlozta. A hangsúlyos orr és az domináns szemöldökívek egyetlen lendületes vonalat alkotva határozzák meg az arc alapvető karakterét. A magas homlok és a nagyméretű szemkörnyék Bartók intellektusát, a keskeny és beesett, törékenységet sugalló arc a művész érzékenységét emeli ki, amit az expresszív hatású mintázás is erősít. A fül jól kidolgozott, a hajat, valamint a figura öltözetét azonban Ferenczy alig-alig jelzi. A portré jellegzetességei alapján a szobrot valószínűleg az éremnél valamivel későbbre datálhatjuk.

Bartók Béla, 1936 [Bronz, öntött érem, átm.: 104 mm]

Az 1936-os Bartók-érem előlapján a zeneszerző portréja látható, míg a hátlapon egy lágyan mintázott, jelzésszerű, szimbolikus táj. A fő nézet egyértelműen a Bartók-fej, melynek végső megformálása nyomon követhető két további alkotáson. Az egyik egy vázlatrajz, a másik pedig a Bartók-érem változata. Bizonyosra vehető, hogy az éremvariáció közvetlenül az előkészítő rajz nyomán készült. Mindkettő teljes profilból ábrázolja a művészt, a különbség mindössze az agykoponya és a szem kialakításában van. A rajzolás közben az ábrázolt nyilván pihent és becsukta a szemét – az érmen nyitva van, a profil vonalát ugyanakkor túlzottan középre helyezte Ferenczy, s emiatt nem maradt elég hely a koponyarész megrajzolásához. A két portré hatása azonban drámai különbséget mutat: az elkészült érmen a szikár, jellegzetes vonások, a markáns profil és a hűen visszaadott ráncok a nyitott szemmel együtt kemény, már-már haragos kifejezést adnak az arcnak. Az újabb éremmel nyilván ezt a hatást szerette volna Ferenczy Béni kiküszöbölni: az arcot enyhén elfordította a háromnegyed profil felé, az arcbőrt sokkal lágyabban mintázta, és a tágra nyílt szemektől visszatért a csaknem behunyt szemekhez. Az eredmény egy lírai hatású humanista portré, amely így sokkal közelebb áll a modell után készült rajzhoz és jobban tükrözi az ábrázolt személyiségét.

Leonardo ló, 1919 [Bronz, öntött érem, átm.: 107 mm. Egyoldalas, jelzés nélkül]

A Szépművészeti Múzeum egyik büszkeségét, Leonardo kisméretű lovasszobrát – a külön készült lovast elhagyva mintázta meg Ferenczy Béni. A perem nélküli érem semleges felületén maradéktalanul érvényesül a nagyvonalúan megmintázott szobrocska. A Leonardo-mű legjellemzőbb beállítása, az állat ágaskodó, csavarodó mozdulata egyszersmind az éremformához is kiválóan illik. A lovasszobrot Ferenczy már 1917-ben, a Meller Simonról készített érem hátlapjaként is megmintázta. A kis szobor nyilvánvalóan annyira lenyűgözte, hogy két évvel később magát a művet – immár lovas nélkül - tette meg érme témájának. Tanulságos összehasonlítani a két érem mintázását: míg a Meller-érem hátlapja, a némileg részletező előadásmód a szobrocskával való első találkozásról tanúskodik, a későbbi érmen a formákat a leglényegesebb vonásokra redukálta, elhagyva sörényt, inakat, de még magát a lovast is. A sor végére feltételesen beilleszthetjük az 1924-ben készült Spanyol lovasiskola-érem letisztult lóalakját is.

A Leonardo-lovat ábrázoló két érem ugyanakkor tisztelgés is Leonardo géniusza előtt, és egyben a reneszánsz éremművészet előtt is. Ebben az összefüggésben az érmet a Moszkvában elkezdett és az 50-es évekig készített művészérem-sorozat első darabjának is tekinthetjük.

Leonardo ló, 1919; Bronz, öntött érem, átm.: 107 mm. Egyoldalas, jelzés nélkül