100 híres (béta)

A Magyar Nemzeti Digitális Archívum művészeti portálja
<< A rovat előző cikkeA rovat következő cikke >>

Galamb József

Eddigi szavazatok száma: 0

Galamb József, mérnök (Makó, 1881. február 1. - Detroit (USA), 1955 december 4.)

Fa- és fémipari szakiskolába járt Szegeden, majd az állami Felsőbb Ipariskolába Budapesten. Tanulmányai után először a diósgyőri vasgyárban és a hódmezővásárhelyi kocsigyárban dolgozott. A Magyar Automobil Rt.-nél. Aradon szerezte első ismereteit a motorgyártásról. Ezután Németországba ment, ahol szakmunkásként különböző gyárakhoz, többek között az Adler autógyárhoz szegődött a Majna menti Frankfurtban.

Mikor tudomást szerzett az 1904-re St. Louis-ba (USA) tervezett világkiállításról, addigi megtakarításait 1903-ban az átkelésbe fektette. Hogy pénzt tudjon keresni, New York-ban egy kartongyárban dolgozott, majd egy félévig Westinghouse-nál Pittsburgban és végül 1904-ben ismét egy autógyárban ST. Louis-ban. 1805-ben lépett az akkor még kevéssé ismert Ford Motor Company szolgálatába mint motortervező. Henry Ford, akinek feltűntek Galamb-konstrukciói, főkonstruktőrré nevezte ki. Ebben a minőségében döntő szerepe volt a „T-modell” tervezésében. 1913-tól 1927-ig 15 millió „Tin Lizzy” („Bádog Böske”) gurult le a Ford-Művek futószalagjairól. Galamb József 1944-ben ment nyugdíjba.

Alkotó / Alkotás: 
Alkotó
<< A rovat előző cikkeA rovat következő cikke >>