Gellért Endre, rendező, színészpedagógus (Budapest, 1914. október 1. - Budapest, 1960. március. 1.)

Kossuth-díj (1950, 1953), érdemes művész (1952), kiváló művész (1954). – A színiakadémia színész szakán 1935-ben szerzett oklevelet, s a Vígszínházhoz szerződött. 1935-ben fél évig a budapesti egyetem művészettörténet szakán tanult. 1938-ban a Független Színpad előadásain lépett föl. 1945-től a Nemzeti Színház rendezője, 1948-tól főrendezője volt. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1945-ben kezdett tanítani, 1948. január 1-jén kinevezték a színésztanszak vezetőjévé. Az 1945 utáni nemzedék kimagasló tehetségű rendezője.

Tudatosan épített a hazai színjátszás színészközpontú hagyományaira. A Nemzeti Színház nagy színészegyéniségeit átütő erejű együttessé szervezte. Kiemelkedő fontosságot tulajdonított a művészi összjátéknak. A Sztanyiszlavszkij-rendszer hatására a sablonos rendezői megoldások helyett realista, a valóságot bemutató, részletgazdag helyzeteket teremtett a színpadon. Szívesen kísérletezett, klasszikus művek új értelmezésen alapuló színrevitelével is foglalkozott. Közreműködött számos új magyar dráma színpadra segítésében.

Fontosabb szerepei: Max (Géraldy: Ezüstlakodalom); Tempefői (Csokonai Vitéz Mihály: A méla Tempefői).

Fontosabb rendezései: Rahmanov: Viharos alkonyat; Priestley: Veszélyes forduló; O’Neill: Vágy a szilfák alatt; Shaw: Szerelmi házasság, Tanner John házassága, Pygmalion; Móricz Zsigmond: Úri muri, Gorkij: Vássza Zseleznova; Schiller: Ármány és szerelem; Csehov: Ványa bácsi; Illyés Gyula: Fáklyaláng; Németh László: Galilei; Madách Imre: Az ember tragédiája; Illés Endre-Vas István: Trisztán; Ibsen: Peer Gynt.

Fontosabb művei: Helyünk a deszkákon. Gellért Endre színházi írásai (szerkesztette Molnár Gál Péter, 1981).

Irodalom: Molnár Gál Péter: Emlékpróba (1977).