Gróf Bethlen István (Gernyeszeg, 1874. október 8. – Moszkva, 1946. október 5.)

Gróf Bethlen István a 20. századi magyar politika egyik legjelentősebb s a konzervatív-nacionalista magyar politikai gondolkodás utolsó nagy alakja volt. 1921-től 1931-ig Magyarország miniszterelnöke.

Gróf Bethlen István apai és anyai ágon egyaránt ősi erdélyi nemesi családból származott. Édesapja Bethlen István (1839-1881) gróf, édesanyja széki Teleki Ilona (1849–1914) grófnő. Ifjabb Bethlen István 1874. október 8-án született Gernyeszegen, Maros-Torda vármegyében. A bécsi Theresianumban (1883-1893) tanult, majd 1893-1896-ban a budapesti egyetem állam- és jogtudományi karát látogatta. 1897-1900 között Pesten jogász, ezután 1897-1898-ban egy évig katona. 1898-1900 között a Magyaróvári Magyar Királyi Gazdasági Akadémia vendéghallgatója, ahol mezőgazdasági oklevelet szerzett. 1900-tól erdélyi birtokán, Mezősámsondon gazdálkodott. 1901. június 27-én feleségül vette az író Bethlen Margit (1882-1970) grófnőt, akitől három gyermeke született: András, István és Gábor.

Már 1898–1899-ben részt vett a megyegyűléseken, 1901-ben képviselővé választották. 1901-1903-ban szabadelvű párti, 1904–13-ban függetlenségi párti, 1913–18-ban alkotmánypárti képviselő volt. 1901-ben tagja lett az Országos Magyar Gazdasági Egyesületnek (OMGE) és a Magyar Gazdaszövetségnek. 1905-ben az OMGE igazgatósági tagjává, 1906-ban a szervezet közgazdasági szakosztályának alelnökévé választották. 1907-től tiszteletbeli elnöke volt az erdélyi magyar célokért küzdő Székely Társaságok Szövetségének, majd ennek megszűnése után, 1914-18-ban az Erdélyi Szövetség elnöki tisztét töltötte be. 1918-1920-ban az ellenforradalmi erők egyik fő szervezője és a trianoni békeszerződést előkészítő párizsi békekongresszus magyar delegációjának főmegbízottja volt. 1919. február 19-én Bethlen vezetésével megalakult a Nemzeti Egyesülés Pártja, majd április 12-én Bécsben az Antibolsevista Comité.

1919. október 25-én a keresztény pártok egyesülésével megalakult a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártja, amely a Kisgazdapárttal együtt megnyerte az 1920. januári nemzetgyűlési választásokat. 1921. április 14-én a kormányzó felkérte gróf Bethlen Istvánt a kormányalakításra. Több mint tíz évig, 1931. augusztus 24-éig maradt a miniszterelnök. Saját kormányában, 1921. október 4-étől december 3-áig pénzügyminiszter, 1924. február 21-étől 1924. március 13-áig, majd 1929. január 8-ától február 4-éig igazságügyi miniszter, 1924. október 7-étől november 15-éig külügyminiszter, 1924. október 14-étől november 15-éig pedig földművelésügyi miniszter volt. A felmerülő problémák és a megoldandó feladatok jellege alapján Bethlen tízéves miniszterelnöksége négy szakaszra osztható.

Az első szakasz (1921–1923) feladatai a belpolitikai stabilitás alapjainak megteremtése, az ellenforradalom kormányzati rendszerének kialakítása voltak. Bethlen IV. Károly második puccskísérletének leverése után a parlamenttel elfogadtatta a Habsburg-ház trónfosztásáról szóló törvényjavaslatot (1921. nov.). Politikájának fő célkitűzése egyrészt a szélsőjobboldali irányzatok visszaszorítása, megszelídítése és szelídített formában beépítése a hatalomba; másrészt a demokratikus tábor megosztása, meggyengítése és érdekérvényesítési lehetőségeinek korlátok között tartása volt. 1921 decemberében titkos politikai egyezséget kötött a Szociáldemokrata Párttal: Bethlen szavatolta működési feltételeit, az MSZDP pedig lemondott a rendszer radikális ellenzékének szerepköréről (Bethlen-Peyer paktum). A Kisgazdapártot konzervatív, egységes kormányzó párttá formálta, 1922. február 22-én Bethlen vezetésével megalakult az Egységes Párt. 1922. márciusban rendeletet hozott a választójog szűkítéséről és a nyílt szavazás részleges visszaállításáról. A legbefolyásosabb szélsőjobboldali csoportot, az ún. fajvédőket ellenzékbe kényszerítette. A belpolitikai konszolidáció befejező lépéseként 1926-ban Bethlen az 1918 előtti főrendiház örökébe új felsőházat szervezett.

A második szakaszban (1923–1925) Bethlen az ország pénzügyi helyzetét szanálta és a gazdaságot mérsékelt ütemű növekedési pályára állította. A gazdaság újjászervezése, fellendülése és az életkörülmények ezt követő javulása a kiegyensúlyozott kormányzásnak az alapjait teremtették meg. A szociál- és kultúrpolitika (a társadalombiztosítás újjászervezése, népiskolai hálózat fejlesztése, egyetemi ösztöndíjrendszer kiterjesztése), valamint az aktívabb külpolitika kialakításához is jobb feltételeket biztosítottak.

A harmadik szakaszt (1926–1928) a külpolitikai elszigeteltségből való kitörés és a revízióra történő felkészülés jellemezte. Külpolitikája Trianon revíziójára, valamint a német és orosz befolyás minimalizálására irányult. A kisantant létrejötte után Angliára és főleg Olaszországra próbált támaszkodni. 1927-ben magyar-olasz barátsági szerződést kötött, majd közeledett Németországhoz is.

A negyedik szakaszt (1929–1931) a nemzetközi gazdasági válság "begyűrűzése" és ennek következtében a konszolidáció válsága határozta meg. Az 1920-as évek második felére jellemző mérsékelt gazdasági fellendülésnek és belpolitikai stabilitásnak 1929 őszétől a nagy gazdasági világválság hazai hatása vetett véget. A Bethlennel szembeni elégedetlenség kiéleződése miatt 1931. augusztus 18-án benyújtotta lemondását.

Visszavonulását átmenetinek tekintette, és arra számított, hogy egy-két éven belül ismét miniszterelnök lehet. A nemzetközi események alakulása, illetve a belpolitikai élet fejleményei miatt azonban erre soha többé nem kerülhetett sor. 1935-ben, Gömbös Gyula miniszterelnökkel támadt ellentéte miatt kilépett az Egységes Pártból is és ellenzékbe vonult. Az 1939-i választások után Horthy a felsőház örökös tagjává nevezte ki. A részleges revíziót hozó bécsi döntések után tovább ellenezte az egyoldalú német orientációt, a kapcsolatok megszakítását az angolszász országokkal. Hibának tartotta a belépést a második világháborúba, elítélte a zsidótörvényeket. 1943-44-ben egyik vezetője az angolszászok felé orientálódó politikai áramlatnak. Szerepet játszott a különböző különbéke-kísérletekben. 1944. március 19-e után, a német megszállás idején illegalitásba vonult, bujkálása idején kétszer szenvedett agyvérzést. 1944 decemberében az oroszok elfogták, 1945. áprilisban a Szovjetunióba vitték. Moszkvában, a Butirszkaja-börtön kórházában halt meg szívbénulásban 1946. október 5-én. 1994 júniusa óta jelképes hamvai hazai földben nyugszanak a Kerepesi temetőben.

(Kemenczei Ágota)