Színes, magyar dokumentumfilm, 2006
Rendezte: Pigniczky Réka

A Hazatérés két szereplője a rendező, és testvére, Eszti, akik 2004-ben az USA-ból az óhazába hozták édesapjuk hamvait. Tétje, köztörvényes bűnöző vagy szabadságharcos volt-e az édesapjuk. Pigniczky dramaturgiai remeklése a film közölhetőségi szintjének meghatározása: hajszál pontosan illesztette az angolszász hagyományú „én-film”-et a történetmesélő, oknyomozó riporthoz.

Pigniczky László, Pige 1957 februárjában menekült el Magyarországról. Soha nem tért vissza, ám az volt az utolsó kívánsága, hogy szülőfalujában, Szőregen temessék el. A lányok ekkor döbbennek rá, milyen keveset tudnak édesapjukról, aki magyarországi életéről anekdotákat mesélt, s azokban alig volt adat: dátum, helynév, személynév.

Kutatni kezdenek, s abban az 1956-os Intézet vezetője, Rainer M. János és az utcai szabadcsapatok történetét, összetételét kutató Eörsi László segít nekik. A Hadtörténeti Levéltárból előkerül apjuk dossziéja, melynek tanúsága szerint Pige honvéd törzsőrmester nem politikai nézetei vagy szervezkedés miatt ült, hanem mert sikkasztott. Eszti összeomlik: ő a kezdetektől ellenezte, hogy ezeket a „régi dolgokat” bolygassák. Réka, az oknyomozó újságíró szerint nem hagyhatják annyiban. Tisztességérzése azt sem engedi, hogy részben fölmentse apját; nem vigasztalja, hogy az ötvenes évek magyarországi gyakorlata szerint a magyar hadseregben pazarlóan gazdálkodtak, s számoltak a hasonló „egyéni jövedelemkiegészítéssel”, azaz a lopással. Szeretné föloldani azt az ellentmondást is, ami az újonnan megismert „korrupt Pige” és a gyerekkorukban érzelmi támaszként funkcionáló Magyarország: az 1956-os tiszta forradalom, s szabadságharcos édesapjuk legendája között feszül. Annak az öntudatos kultusznak a védelmében kutat tovább, amelynek nevében így védekeztek az iskolában a piszkálódók ellen: “Leave me alone, my dad was a freedom fighter!”(’Szállj le rólam, az én apám szabadságharcos volt.’), hiszen ezt az öntudatot apjuk fejlesztette ki és ápolta bennük.  

A szemtanúk és a nyilvántartások segítségével kiderül: kiszabadulását követően Pige a Wesselényi-csoport tagjaként harcolt. A forradalom leverése után Budapesten, majd Szőregen bujkált, s februárban átszökött a jugoszláv határon. A menekülttábor után a pennsylvaniai Pottstownba került, autószerelőként dolgozott. Édesanyjukkal, Katalinnal az ’56-osok között találkozott.

A film a keresésnek két jelentést hordozó zsákutcáját is megmutatja. Távoli rokonuk, Jolán néni a forradalom idején Budapesten élt. Megkereséseikre nem reagált, s nem is engedte be őket. Élete legnehezebb interjúját Pigniczky így kényszerűen egy kaputelefonnal folytatta – apró fricskaként a vége főcímben a nevénél is annak képe látható. A kaputelefonban elhangzik: „Akik följöttek a munkatáborból, azok nem katonák, hanem utcai söpredék voltak. Az utcán részeg, fetrengő emberek voltak, nem lehetett velük komoly háborút folytatni.”

A két lány odáig abban a hitben élt, hogy mindenki pozitív hősnek tartja a forradalmárokat, ekkor azonban szembesülniük kell azzal, hogy a saját családjukban is lehet olyan, aki a másik oldalon állt, vagy - ami valószínűbb - , a Kádár-rezsim évtizedei alatt állt át oda. A másik zsákutcát Pongrácz Róbert egykori honvéd alhadnagy személyéhez kötődik, aki szívélyesen válaszol, sőt meghívja őket Franciaországba is, majd ott letagadja magát. A korrektséghez szokott lányok meglepődnek: érdekes forradalom lehetett, amiről egyes emberek ötven év elteltével sem tudnak, nem mernek beszélni, s azt ellentmondásosan kommunikálják. Ha azonban az érintettek nem beszélnek – ahogyan az apjuk sem tette –, mit tudnak majd mondani ők a gyerekeiknek, ha az 56-os forradalomról kérdezik őket?

A film katartikus utolsó képsorain Pigniczky László hamvainak hazatérését, temetését látjuk. Lányai sok fájdalom árán szembenéztek apjuk, s azon keresztül a forradalom mitológiájával. Emlékfoszlányokból indultak ki, sok utánajárás, fárasztó aprómunka árán állt össze „Pige” ellentmondásoktól sem mentes portréja, s végül megnyugodva vehettek végső búcsút édesapjuktól.

Pigniczky filmjében benne rejlik a külföldön élő második generáció identitásproblémája is, esetükben azoké, akik  Amerikában születtek, ott nőttek fel, jobban beszélnek angolul, mint magyarul. A szüleik igyekeztek számukra választott hazájukban is megteremteni a „magyar életet”: sok tekintetben hazafiasabb nevelést kaptak, mint a magyarországiak. A rendszerváltást követően százával „visszidáltak”, sokan ingáznak a két ország között. A kettős identitás nehézségeit járta körül Inkubátor (2009) című filmjében, melynek készülőben van a folytatása is. 

(Boronyák Rita)