Illyés Gyula, költő, író, drámaíró (Felsőrácegrespuszta, 1902. november 2. – Budapest, 1983. április 15.)

Apja, a katolikus Illés János előbb pásztorkodott, később a kovács- és a kazánfűtő mesterséget is kitanulta. Több uradalomnál is dolgozott gépészként, végül az Apponyiak rácegrespusztai birtokán állapodott meg, ahol családot is alapított. Feleségül vette a helyi református bognármester lányát. Három gyermekük született, a legkisebb, Gyula a pusztai népiskolában tanult, nyolcévesen szülei a svábok lakta Varsádba küldik nyelvet tanulni, de franciaórákat is vett a pálfai kastélyban élő nevelőnőtől. 1912-ben az apa összeveszett munkaadójával, a család Simontornyára költözött. A családfő vállalkozásait ezután nem kísérte igazán szerencse, később a házaspár elhidegült egymástól, el is váltak.

Gyula Simontornyán járta ki 1912–1913-ban a római katolikus elemi iskola ötödik osztályát, itt születtek első költői próbálkozásai. 1913 őszén tandíjmentes diákként bekerül a dombóvári katolikus főgimnáziumba, de nem jött ki társaival, ezért a második gimnáziumi osztályt már a bonyhádi evangélikus főgimnáziumban végezte. 1916-ban, a válás után édesanyjával Budapestre került. A gimnázium negyedik osztályát is itt végzi, de a latintanár nem javasolta továbbtanulását, ezért anyja egy felsőkereskedelmi iskolába íratja. Itt tanul 1921-ig, verseket ír, rajzol és fest. Lelkesen követi a Károlyi-féle forradalom és a tanácsköztársaság eseményeit, rendszeresen ott van a Galilei-kör összejövetelein.

1921 őszén beiratkozik a Butapesti Tudományegyetem magyar-francia szakára, de baloldali diák- és ifjúmunkás kötődései miatt 1921-ben emigrálnia kell, útépítésen és vasöntödében dolgozik Franciaországban. 1922-től négy évig Párizsban él, bányászként, kikötői rakodómunkásként, nyelvtanárként és egy könyvkötő műhely alkalmazottjaként dolgozik. Rövid ideig a Sorbonne-ra is jár, megismerkedik a francia avantgárddal, a szürrealista és dadaista irányzatokkal. Itt találkozik Max Jacobbal, Jean Cocteau-val, Paul Éluard-ral, André Bretonnal, Tristan Tzarával és Louis Aragonnal. Párizsban veszi fel az otthoni körözés miatt az Illyés nevet. 1924-től jelennek meg versei a Bécsben szerkesztett Ma folyóiratban, de francia lapok is közlik verseit.  1926-ban visszatér Budapestre, hivatalnokként helyezkedik el, és Kassák Lajos munkatársa lesz. 1927 végén Osvát Ernő segítségével a Nyugathoz kerül. Rövidesen nemzedéke egyik legelismertebb alkotója. Négyszer kap Baumgarten-díjat, emellett 1927-től 1936-ig a Phőnix Biztosító Társaság hivatalnokaként kereste meg kenyerét, 1937-től 1948-ig pedig a Magyar Nemzeti Bank sajtóreferense volt.

Társadalompolitikai érdeklődése, tehetsége révén a harmincas évek elejétől jelentős közéleti befolyáshoz jut. Tevékenységével kockázatot vállal, megőrzi baloldali beállítottságát. A népi írók mozgalmának egyik vezető személyisége. 1937-ben a Márciusi Front alapító tagja, emiatt egyhavi börtönbüntetésre ítélik. A harmincas évek végétől részt vesz Sárközi György szociográfiai mozgalmában, járja az országot. Szoros barátságot köt Németh Lászlóval. A Nyugat társszerkesztője lesz, majd Babits Mihály halála után a lap örökébe lépő Magyar Csillagot szerkeszti (1941–1944). A német megszállás után bujkálni kényszerül. 1945-től a Nemzeti Parasztpárt országgyűlési képviselője, majd a Válasz szerkesztője.

1948-ban az elsők között kapja meg a Kossuth-díjat (később 1953-ban és 1970-ben is kitüntetik). A politikai fordulat után a korszak egyik legismertebb, legnépszerűbb irodalmáraként is visszavonultan él, ideje jó részét tihanyi nyaralójában tölti. Az 1956. októberi forradalom meghatározó irodalmi eseménye nagy verse, az Egy mondat a zsarnokságról (1950) megjelenése. A hatvanas évek elejétől ismét rendszeresen jelentkezik műveivel. Párton kívüli értelmiségiként írásaival, megszólalásaival sokat tesz társadalomformáló elképzelései érvényre juttatásáért (különösen az anyanyelv és a határon túli magyarság védelmében). Élete utolsó időszakában a magyar irodalom első számú tekintélyének számít. 

Költészete eleinte Éluard modernizmusát: a költői értelem szabad és spontán szárnyalását hirdeti. Később a társadalmi érzékenység, majd a privát élmények világa is megjelenik lírájában. Fantáziája, mítoszteremtő hajlama új irányokat honosít meg a magyar irodalomban. Pályafutása végéig képes a folytonos megújulásra. Erőteljes, modern hangvételű, sokszor szenvedélyes prózai írásokkal, regényekkel, irodalomtörténeti, szociológiai művekkel is jelentkezik. Színdarabjaiból legendás előadások születnek.

Ajánlott regény: Puszták népe

http://tinyurl.com/l2qlsfv

Ajánlott vers: Egy mondat a zsarnokságról

http://tinyurl.com/mp6no93

Ajánlott esszé: Szabó Lőrinc. Vagy boncoljuk-e magunkat elevenen?

http://tinyurl.com/kr85edp