100 híres (béta)

A Magyar Nemzeti Digitális Archívum művészeti portálja
<< A rovat előző cikkeA rovat következő cikke >>

Juhász István

Eddigi szavazatok száma: 0

Juhász István, mérnök, feltaláló (Kassa, 1894. - Budapest, 1981.)

Alap- és középfokú tanulmányait Kassán, Miskolcon és Budapesten végezte. Egyetemi tanulmányait Drezdában kezdte bátyjával, Juhász Zoltánnal, Breslauban folytatta, de az I. világháború miatt megszakította. Az olasz fronton tüzértisztként szolgált. Az itt szerzett tapasztalatai nagy hatással voltak későbbi munkásságára. Fogsága alatt megtanult olaszul. Ez lett az alapja későbbi jó olasz kapcsolatainak.

A háború után bátyjával külföldi tanulmányútra mentek, majd újra a breslaui egyetemen tanultak. Bátyja diplomázott, István nem tartotta fontosnak az oklevelet. Magyarországra hazatérve 1921-ben megvették a csődbe ment Gamma Műszaki Rt.-t. Kezdetben minden munkát elvállaltak: javításokat, találmányok kivitelezését.

1923-ban új gyár építését kezdték el Budapest XI. kerületében, mert a műhely kicsinek bizonyult. 1932-ben a svéd Bofors céggel közösen mutatták be Juhász István találmányát, a lőelemképzőt 12 ország katonai vezetői előtt.

A lőelemképző elektromos jelekké alakította a megcélzott repülőgép fontosabb adatait – sebesség, pályairány, távolság –, ebből automatikusan számította ki a lelövéshez szükséges lőelemeket. A lőelemképző félautomatikusan négy légvédelmi ágyút vezényelt.

A lőelemképző a világ sok országába eljutott. Vásárolt belőle többek között Kína, Svájc, Törökország, Olaszország, Németország, Portugália.

A Gammának fénykorában 5000 alkalmazottja volt. A két testvér együttműködése 1943-ban szakadt meg, Juhász Zoltán saját gyárat alapított Gamma Műszaki és Színespapírok Gyára Kft. néven.

Juhász István már 1942-ben készülni kezdett a háború utáni időszak termelésére. Geodéziai, mechanikus műszereket, fényképészeti eszközöket is gyártani kezdtek. E munka során születik a gyár egy másik híres terméke, Dulovits Jenő Duflex fényképezőgépe.

Juhász István olyan szociális rendszert alakított ki a gyárban, amely jó életminőséget biztosított a munkavállalóknak, és növelte az összetartozás szellemét is. Többféle segély is volt (születési, házassági, temetési, hadi, tanulmányi), volt lehetőség a sportolásra és kulturális tevékenységre is.

A II. világháború alatt a Gammát súlyos veszteségek érték, gépeinek nagy része a Szovjetunióba került jóvátételként.

Juhász Istvánt a háború után többször letartóztatták, börtönbe zárták a német hadsereg támogatása, a jóvátétel akadályozása miatt. Eltávolították a Gamma vezetéséből, végül 1947-ben államosították a gyárat. Az egykori gyáros egy másik üzem, a Fok-Gyem alkalmazottja lett tanácsadóként.

Alkotó / Alkotás: 
Alkotó
<< A rovat előző cikkeA rovat következő cikke >>