100 híres (béta)

A Magyar Nemzeti Digitális Archívum művészeti portálja
<< A rovat előző cikkeA rovat következő cikke >>

Kabay János

Eddigi szavazatok száma: 0

Kabay János, kémikus (Büdszentmihály, 1896. december 27. - Budapest, 1936. június 29.)

A budapesti Műegyetem Vegyészmérnöki Karának 1915-től volt hallgatója, de rövidesen behívták katonának. Tanulmányait csak 1920-tól tudta folytatni a budapesti Tudományegyetemen, ahol 1923-ban gyógyszerészi oklevelet szerzett. Morfin-kutatásait Péter bátyja hajdúnánási gyógyszertárában kezdte, majd 1924-ben a budapesti Gyógynövény-kísérleti Állomáson folytatta, ahol ugyanebben az évben kezdte a máknövény morfin-tartalmának vizsgálatát dr. Kelp Ilona (1897-1970) is. Az azonos témakörben foglalkoztatott fiatalok hamarosan (1925) összeházasodtak.

Kabay 1925-ben szabadalmaztatta eljárását morfin előállítására zöld máknövényből. Támogatás hiányában a kutatók felmondták állásukat, és Kabay szülőfalujába, a mai Tiszavasváriba költöztek, ahol a család anyagi összefogásával már 1927-ben megalakulhatott az „Alkaloida Vegyészeti Gyár Rt.”. Az első évben az időjárás igen szeszélyesen alakult: a szélsőséges meleg hatására a máknövényben erjedés indult meg, ami nagy veszteségeket okozott a kitermelésben és csalódást a részvényesek körében. A budapesti Tudományegyetem Gyógyszerészi Karához vizsgálatra küldött termék viszont igen jó minőségűnek bizonyult: megfelelt az USA és számos európai ország gyógyszerkönyvi előírásainak. Ennek alapján a gyár állami támogatáshoz jutott.

1931-ben Kabay újabb szabadalmat nyert morfinnak szárított mákszalmából, tehát addig fel nem használt hulladékból való előállítására. Az eljárást később a nagyobb morfin-tartalmú szárított mákgubóra is kiterjesztette.

A vállalat exportra is termelt, és morfinszármazékokat is előállított, sőt 1934-ben Lengyelországban Kabay eljárására és tervei szerint is épült morfingyártó üzem. A Népszövetség kábítószer-ellenőrző bizottsága pedig meghívta a feltalálót Genfbe eljárása ismertetésére. Erre azonban már nem került sor, mert – feltehetően orvosi műhiba következtében – Kabay váratlanul meghalt. Előadása szövegét felesége fejezte be, és küldte el a Népszövetségnek.

Alkotó / Alkotás: 
Alkotó
<< A rovat előző cikkeA rovat következő cikke >>