Kodolányi János, regény- és drámaíró, novellista (Telki, 1899. március 13. − Budapest, 1969. augusztus 10.)

Apja erdőmérnök, anyja nagypolgári családból származott. 1903-tól Baranyában, Pécsváradon és Vajszlón élnek, így Kodolányi az Ormánságot tekinti tényleges szülőföldjének. Pécsett és Székesfehérvárott végzi el a reálgimnáziumot. Vézna, beteges, gyenge gyermek, gimnazista korában megoperálják beteg lába miatt, de a botot többé nem hagyhatja el. Az egyik jómódú vajszlói parasztgazda lányát, Csöszi Matildot veszi feleségül, apjával ekkor véglegesen szakít. Budapestre költöznek, nehéz anyagi körülmények közt élnek, egy fiuk és egy lányuk születik.

1922-ben a Nyugat közli első, Sötétség című elbeszélését, mely fölkelti Móricz Zsigmond érdeklődését. Kodolányi ettől kezdve számítja magát írónak. 1932-ben megalakul az Írók Gazdasági Egyesülete gazdasági, szociális és jogi érdekeik védelmében. Kodolányi az egyesület titkára, később főtitkára, végül társelnöke lesz a német megszállás idején következő betiltásig. 1945-ben a szocialisták, a szociáldemokraták és a polgári radikálisok különböző platformokon meghurcolják, a háborúban játszott szerepét, felelősségét firtatják. 1948 után nem jelenhetnek meg művei, 1955-ben egy korai elbeszéléseit tartalmazó kötettel tér vissza az irodalmi életbe. 1956-tól sokat betegeskedik, 1969. augusztus 10-én hal meg Budapesten.

Első írói korszakában a marxizmus és a freudi pszichoanalízis határozza meg gondolkodását, korai versesköteteit nem számítva elbeszéléseket és kisregényeket ír (Börtön, Szép Zsuzska), valamint ormánsági témájú regényeket (Szakadékok, Futótűz, Feketevíz). A harmincas évek elején megromlik viszonya a moszkvai befolyás alá került baloldallal, és József Attilával együtt kizárják a kommunista pártból, fokozatosan visszatér a kereszténység eszmeköréhez.

A népi írók mozgalmához közeledve társadalmi drámákat (pl. Földindulás) és történelmi regényeket ír. Ekkor születik tatárjárás kori trilógiája – Julianus  barát, A vas fiai, Boldog Margit –, amit a szakma is elismer, Baumgarten-díjat kap érte. Várkonyi Nándor Sziriát oszlopai című művének hatására érdeklődése az őstörténet és az asztrológiai világkorszakok felé fordul. 1946 és 1953 között írja négy nagy mítoszregényét (Vízözön, Új ég, új föld, Az égő csipkebokor, Én vagyok), amelyek a sumér-akkád, a héber és a keresztény mitológia parafrázisai, s életműve csúcsát jelentik.

Ajánlott regény: Én vagyok

http://hu.scribd.com/doc/59722770/Kodolanyi-Janos-En-vagyok

Ajánlott elbeszélés: Szép Zsuzska

http://mek.oszk.hu/01600/01657/