Kovács Béla (Patacs, 1908. április 20. ─ Pécs, 1959. június 21.)

Gazdálkodó paraszt, kisgazda politikus, miniszter. Kisparaszti származású, autodidakta politikus. 1926-ban megnősült, felesége birtokain kezdett gazdálkodni. Baranya megyei szülőfaluja képviselőtestületének már 19 évesen tagja, 1932-től helyettes bíró, de a következő évtől bekapcsolódott a kisbirtokosok politikai mozgalmába; a Független Kisgazdapárt baranyai vezetője, 1939-ben országos főtitkárhelyettes, 1941-től a Magyar Parasztszövetség főtitkára. 1944 végétől nemzetgyűlési képviselő, emellett belügyminisztériumi politikai államtitkár, földművelésügyi miniszter. Az 1945 novemberi választásokon nyertes, de szovjet nyomásra paritásosan kormányzó pártjának főtitkára, a Semmelweis utca 1.sz. alatt székelő pártközpont vezetője, lapjuk, a Kis Újság főszerkesztője volt.

Az 1930-as években még az „úri Magyarországgal” szembeni dacos parasztpolitikusként induló Kovács Béla a második világháború után a vezető polgári erőket tömörítő Kisgazdapárt felbomlasztására irányuló kommunista taktikai lépések egyik, viszonylag korai áldozata lett, amikor a párt erős emberének számító vezetőt, aki kész volt tömegeket mozgatni a kommunisták ellen, a Magyar Kommunista Párt szovjet segítséggel eltávolíttatta a közéletből. A köztársaság-ellenes összeesküvés koholt vádja alapján, mentelmi jogának semmibevételével, a szovjet hatóságok letartóztatták, 1947-1956 között magyar, osztrák és orosz börtönökben raboskodott. Az angol és amerikai kormány jegyzékben tiltakozott és közös vizsgálatot javasolt ügyében. Jóllehet a hírhedt 58. paragrafus alapján 25 évre ítélték, a hruscsovi desztalinizáció idején 1954-ben kiadták a magyar hatóságoknak. Egy évvel később 1956 áprilisában szabadult.

Az októberi forradalmi napokban a Nagy Imre kormány földművelésügyi minisztere, az újraszerveződő Független Kisgazda Párt vezetőségi tagja, majd elnöke lett. E minőségében folytatott tárgyalásokat a szovjet segítséggel hatalomra kerülő Kádár János kommunista pártszervezővel a politikai konszolidációról, a naivan ismét többpártinak álmodott közéleti kibontakozásról. Élete utolsó évében „hozzájárultak”, hogy a kommunista szemmel szalonképes múltú, tehát behódolt kisgazda képviselők közé beülhessen az egypárti országgyűlésben. A kilenc évi fogva tartás mostoha körülményei aláásták egészségét, erősen leromlott fizikai állapotban, mindössze 51 évesen hunyt el. A gorbacsovi glasznoszty-évek hatására a magyar rendszerváltást előkészítő tavaszon, 1989 májusában rehabilitálták. Szovjetúnióba való elhurcolására a 2002-ben felavatott bronzszobra, valamint a kommunista diktatúrák áldozatainak február 25-i emléknapja emlékeztet.

(Ihász István)