Lakner László, festő, grafikus (Budapest, 1936. április 15. - )

A képzőművészeti gimnázium elvégzését követően 1954-ban került a Képzőművészeti Főiskolára, Bernáth Aurél osztályába. A pályakezdés szempontjából meghatározónak tekinthetők a Csernus Tibor körül szerveződött szürnaturalista körben készült korai munkái („Egy szoba múltja repül”, 1961–1962; Politechnikai szekrény, 1961). A művész magyarországi korszakának egyik főműve, az 1960-as Varrólányok Hitler beszédét hallgatják, mely a hetvenes években készült fotó alapú munkák előzményének tekinthető. A mű egy magazinban közölt reprodukció alapján készült, és jól példázza Lakner – teljes életművét végigkísérő – érdeklődését a magazin-illusztrációk, kéziratos és nyomtatott szövegek iránt.

Az 1964-es velencei biennálén megismert Robert Rauschenberg-művek hatására festészete a pop-art irányába fordult, popos Rembrandt-parafrázisai az „idézés” később egyre fontosabbá váló eljárásának korai példái. Lakner részt vett a magyar neoavantgárd első csoportos fellépésének tekinthető 1968-as, majd az 1969-es Iparterv kiállításokon. Konceptuális művészeti tevékenysége a hetvenes évek elejétől akciók, illetve az ezeket rögzítő fotódokumentációk, fotó-konceptek formájában bontakozott ki. 1976-tól Nyugat-Berlinben él. 1970-es Önarckép önkioldóval című munkája 2000-től a firenzei Uffizi önarckép-gyűjteményének része.

A könyv és az írás már a hetvenes évek elejétől különleges szerephez jutott Lakner művészetében. Első könyvtárgya egy Lukács György által neki dedikált – később spárgával átkötve a műterme falára akasztott – kötet volt, melyet 1972-től a Könyvbalták-sorozat, majd a nyolcvanas években készült Könyvobjektek követtek. A korai berlini évek a festészethez való visszatérést jelentették. Ekkortól teljesedtek ki az írással kapcsolatos képi kutatásai is, melyekben a kézírás önálló képi minőséggé transzformálódott. A Lakner számára jelentős szerzők (pl. Goethe, Celan, Wittgenstein, Duchamp, Cézanne, József Attila) szignóinak, idézeteinek, levélrészleteinek nagyméretű lemásolása amellett, hogy az adott személy és a művész közös „lenyomatát” őrzi, az írás és a festői felület feszültségéből eredő képi és kulturális referenciákat is mozgásba hozza.

Lakner az 1980–1981-es New York-i ösztöndíjas tartózkodása során talált rá újra a magyar nyelvű szövegemlékre. A Cím nélkül a Halotti beszéd sorára készült sorozat kiemelkedő darabja. A hatalmas méretű vászonra több rétegben hordta fel a sötétszürke és barna festékrétegeket, melyre spontán gesztusokkal, spray-vel fújta fel a szöveg betűit. Laknerre nagy hatást gyakoroltak a New York-i metró alagutakban látott graffitik. Ugyanakkor a mű előlegezi a későbbi évek kutatásait is, ahol a szöveges és festői textúra viszonya a „festmény” felé, illetve egy általánosabb érvényű, kép-írás irányába tolódott el.

Cím nélkül, 1981–1982; Akril, autólakk, vászon, 232 × 316 cm.