Márton Áron (Csíkszentdomonkos, 1896. augusztus 28. – Gyulafehérvár, 1980. szeptember 29.)

Márton Áron az erdélyi katolikus egyház püspöke. A második világháború alatt, és az azt követő nehéz években az emberi jogok és a keresztény szeretet következetes, kiegyensúlyozott, bátor képviselője volt. Fellépett a zsidók deportálása ellen, majd egy jobb békeszerződősért és a magyar kisebbség jogaiért. Már életében az egész erdélyi magyarság példaképének tartotta. Jelmondatául a „Non recuso laborem” – nem futamodom meg a munkától – mondatot választotta. Ez így is fordítható: nem utasítom el a bajt, a nyomorúságot, a szenvedést. Mély értelmű utalás volt ez munkával és szenvedéssel teli életére.

Szülei egyszerű székely földművesek voltak. Középiskoláit a csíksomlyói katolikus gimnáziumban, majd a csíkszeredai egyházmegyei főgimnáziumban, a VII. osztálytól pedig a gyulafehérvári kisszemináriumban végezte. Érettségi után, 1915-ben behívták katonának. Többéves frontszolgálat után, az olasz frontról hazatérve, 1919-ben jelentkezett a gyulafehérvári teológiára. Mailáth Gusztáv Károly püspök 1924. július 24-én szentelte pappá Gyergyóditróban, majd Gyergyószentmiklósra került káplánnak, onnan Marosvásárhelyre ment hittanárnak. Ezután Vöröstoronyra helyezték plébánosnak, majd Mailáth püspök Gyulafehérvárra hívta levéltárosnak és püspöki titkárnak. E minőségében közreműködött a román állam és a Vatikán között kötött konkordátum kidolgozásában. 1932-ben a kolozsvári egyetem katolikus lelkészének nevezték ki. Szerkesztette az Erdélyi Tudósításokat. 1933-ban az egységes népművelő munka támogatására többekkel megalapította az Erdélyi Iskola című folyóiratot. 1934. februártól 1936. júliusig az Erdélyi Római Katolikus Népszövetség igazgatója volt, s ez idő alatt megszervezte az iskolán kívüli népművelést. 1938. augusztus 14-én a kolozsvári Szent Mihály plébánia képviselőtestülete plébánossá választotta, ezzel egyidejűleg kolozs-dobokai főesperessé nevezték ki. 1938. szeptemberben a Szentszék erdélyi apostoli adminisztrátorrá tette, majd december 24-én XI. Pius pápa püspökké nevezte ki. 1939. február 24-én szentelték püspökké.

1939 őszén az Egyházmegyei Tanács közgyűlésén Európa egyik legelső háborúellenes tiltakozását mondta el. Az észak-erdélyi egyházi vezetők Márton támogatásával vettek részt a háborúból való tervezett magyar kiugrás előkészítésében. 1944. május 18-án, Kolozsvárott mondott beszédében a püspök bátran felemelte szavát a zsidók deportálása ellen, az akkori észak-erdélyi magyar polgári hatóság jelenlétében. Május 22-én levélben szólította fel Sztójay Döme miniszterelnököt, Jaross Andor belügyminisztert, a főispáni hivatalt és a rendőrkapitányságot, hogy akadályozzák meg a zsidók elhurcolását. Válaszul Kolozsvár rendőrkapitánya kiutasította a városból. Kiállása miatt 1999. december 27-én a jeruzsálemi Jad Vasem Intézet a „Világ Igaza” címet adományozta a püspöknek.

Hasonló bátorsággal emelte fel szavát a második világháborút követő hatalmi túlkapások, a vak bosszú és törvénysértések ellen. 1946 elején memorandumban fordult Petru Groza miniszterelnökhöz igazságos biztosítékokat sürgetve a békeszerződés esetére a magyar nemzetiség számára. 1946. január 28-án emlékiratban cáfolta, hogy az erdélyi magyarság elégedett sorsával és saját akaratából illeszkedett be a román állam kereteibe. 1949. június 21-én, útban egy bukaresti tárgyalásra, titkos rendőrök elrabolták. A bukaresti katonai bíróság 15 évi fegyházbüntetésre ítélte. Az ellene felhozott koholt vád szerint a háború végén szabadlábra helyezett kommunista politikai foglyokkal akarta elérni, hogy Észak-Erdély Magyarországé maradjon. Elítélésének valódi oka azonban az állam számára egyoldalúan kedvező, a katolikus egyház működését korlátozó szabályzat kikényszerítése volt. 1955. március 25-én, a genfi konferencia előtt szabadlábra helyezték. Mivel magatartását továbbra is a bebörtönzése előtt vallott elvei határozták meg, 1956 őszén elrendelték házi őrizetét. 1967 szeptemberében hagyhatta el először püspöki rezidenciáját König bécsi bíboros látogatásának köszönhetően. Teljes szabadságjogait csak azután kapta vissza, hogy 1968 elején Hauer miniszterelnök látogatást tett a pápánál. A szorosan vett erdélyi mellett a betöltetlen szatmári, nagyváradi és temesvári egyházmegye kormányzását is ellátta. II. János Pál pápa 1980. április 2-án kelt levelében kérésére felmentette a szolgálat alól.

(Kemenczei Ágota)