Méliusz Juhász Péter (Horhi, 1532. − Debrecen, 1572. december 25.)

Református püspök, egyháztudós, botanikus, a magyarországi reformáció egyik legnagyobb hatású személyisége.

Nemesi családban, lutheránusnak született. Szülőhelye a hódoltságban fekvő, elpusztult Horhi település lehetett Somogyban. Tanulmányait Tolna nagyhírű iskolájában kezdte, itt ismerhette meg Szegedi Kiss Istvánt, a magyarországi reformáció jelentős alakját. 1556-ban már Wittenbergben tanult: október 25-én jegyezték be az egyetem anyakönyvébe Petrus Melius Ungarnus-t. Ekkortól használta eredeti családneve humanista módra görögösített formáját (melos= juh, latinos végződéssel). A wittenbergi egyetemen teológiát, jogot héber és görög nyelvet tanult, valamint természettudományos ismereteket is szerzett. Wittenbergből már a svájci, Bullinger-Zwingli és Kálvin tanait követő lelkészként került Debrecenbe.

Az Enyingi Török család birtokán fekvő mezőváros állattenyésztő polgárai, kereskedői a 16. századra a távolsági kereskedelem fontos szereplőivé váltak. A népes, közel tízezres lélekszámú településen a század közepére a reformáció helvét, kálvini irányzata vált uralkodóvá. Ide hívták meg a cívis polgárok Méliuszt másodlelkésznek. Az első lelkész, a Méliuszt Wittenbergből ismerő Szegedi Gergely mellett fontos szerepe volt mindebben a földesúrnak is: „A nagyságos Enyingi Török János, Hunyad vármegyének örök ispánja vőn engem kegyelmesen az ő oltalma alá, anno 1558, mindazóta Isten engem itt, Debrecenben tartott.” Pályája itt bontakozott ki, itt írta nagyhatású műveit, igazgatta a város életét, szervezte a református egyházat. Egyszerre hasonlították a Genfet irányító Kálvinhoz és nevezték „Péter pápának”− nem véletlenül. 1559-ben Marosvásárhelyen, az első magyar református zsinaton, szuperintendensnek, majd 1661-ben püspöknek választották Debrecenben. Később újabb terültek csatlakoztak a debreceni egyházvidékhez, így 1567-re létrejött a Tiszántúli Egyházkerület, élén Méliusz Péterrel. Tevékenysége nyomán épült ki a magyar református egyház szervezete, mely a lutheri egyházkormányzati modellt követte.

Írói munkássága a 16. századi magyar irodalom egyik legnagyobb életműve; polemikus iratok, hitvallások, prédikációk (Kolosséi levél magyarázata, 1561), bibilafordítások és magyarázatok, egyházi énekek. Az első magyar református imakönyv (A keresztyének vigasztalása és könyörgések – A hitről és a keresztyénségről, 1562) szerzője, egyik szerkesztője az első magyar református énekeskönyvnek. Fáradhatatlanul vitázott a katolikus és lutheránus teológusokkal, de hitvitázó munkássága legfőbb célpontja a Szentháromság-tagadó antitrinitáriusok voltak. Utóbbiak legfőbb szellemi vezére, János Zsigmond udvari prédikátora, Kolozsvár nagyhatású lelkésze, Dávid Ferenc volt. Méliusz tevékenysége sokban hasonlítható az ellenreformáció hazai kiválóságáéhoz, Pázmány Péterhez: mindketten felismerték a nyomtatás és az iskolák fontosságát. Méliusz kezdeményezte nyomda létrejöttét Debrecenben: 1561−62-ben itt működött Huszár Gál, később Török Mihály és a Bécsből protestáns nézetei miatt távozni kényszerülő Rafael Hoffhalter nyomdája. Méliusz ideje alatt fejlődött a debreceni városi iskola a reformáció fontos intézményévé, kezdődött meg hírneves könyvtárának kiépítése.

A hatalmas életműből mégis egy természettudományos munka őrizte meg Méliusz hírét: a halála után, 1678-ben Heltai Gáspárné kolozsvári nyomdájában kiadott Herbarium az füveknek nevekről, természetekről és hasznairól című műve, az első magyar botanikai munka.

(Kiss Erika)