Mészöly Géza, festő (Sárbogárd, 1844. május 18. – Jobbágyi, 1887. november 12.)

A Münchenben élő művész a nyarakat Magyarországon töltötte és olyankor mindig a vízpartokat kereste fel. Különösen kedvelte a Balaton és a Tisza vidékét. A plein air festésmódot a magyar festészetben meghonosító művész, a francia barbizoni művésztelep mestereinek nyomdokán haladt, képei különösen Camille Corot műveivel mutatnak hasonlóságot. A szabadban való festés, nagy változást hozott a korábbi műtermi festés gyakorlatában. A művészek nem az akadémiákon előre meghatározott témákat festettek, hanem azt, amit láttak a természetben. Emellett igyekeztek megörökíteni az atmoszferikus jelenségeket, a párás levegőt, a meleg levegő rezgését, a napfény erejét és az árnyék következtében megjelenő reflexeket, amelyek így rendkívül változatossá tették a képek színvilágát. Mészöly képeire is így kerülnek rá a vízparton dolgozó emberek, és az olyan egyszerű tárgyak mint egy felborított csónak, a tó egy mocsaras darabkája, egy madár, vagy egy kerti pad, amelyek a kép témájának alapjául is szolgálhattak.

A Balatoni halásztanya című kép középpontjában egy óriási facsoport áll, jobbra a háttérben és az előtérben látható a tó. Az előtérben kis embercsoport végzi mindennapi munkáját, vizet merít, hálót kötöz, és közben mindenütt munkájuk eszközeit a csónakokat látjuk. Az életkép bepillantást enged az itt élő emberek hétköznapjaiba, de mivel a figurákat a művész is távolról szemléli, így a jelenet idillinek tűnik. Fokozza ezt a hatást a gyöngyházszürke tónus, amely összefogja a lágy kontúrral kezelt formákat és egybehangolja a színeket. A kép és a kompozíció ritmusát a tárgyak és az emberek elhelyezésével biztosítja: bizonyos csoportokba rendezi, illetve elszórtan a kép széleire komponálja őket, szinte vezetve ezzel a néző szemét, aki ily módon a táj miden részletét megszemlélheti. A nehéz munkát végző emberek élete Mészöly képein líraivá, idillivé nemesül, a táj panteisztikus felfogása miatt.

A plein air festők egy részére jellemző, hogy a tájképi elemek hangsúlyosabbak, mint az emberek és a tárgyak. Mészöly esetében ez mindig így van, miként itt is és éppen ezért a táji elem részeként fontos szerepet kap az égbolt, amely itt fehéres – szürkés, puha gyöngyház hatású foltokban borul a tájra éreztetve a vízpart párás levegőjét. Az atmoszferikus hatások érzékeltetése volt az egyik oka annak, hogy a műkereskedelemben feltűnő képeinek egy részére – amelyeket nem jelzett – a szakirodalom szerint olykor-olykor Corot szignó került. Mészöly ismerhette francia kollégáját, hiszen kortársa volt, műveit is láthatta Párizsban. Képeik hasonlósága a témaválasztás rokonsága mellett az azonos szemléletű tájfelfogásból, az atmoszferikus jelenségek hasonló érzékeltetéséből és a mindkettőjükre jellemző magas színvonalú művészi megjelenítésből fakad.

Balatoni halásztanya, 1877; Olaj, vászon, 140 x 226 cm.