Nagy Sándor, festő (Németbánya, 1868. május 18. – Gödöllő, 1950. március 14.)

 

Nagy Sándor az alapító Körösfői Kriesch Aladár mellett a legfontosabb mestere volt a magyarországi szecesszió legjelentősebb műhelyének, az 1901-től 1921-ig működő gödöllői művésztelepnek. A művésztelep tagjai a preraffaeliták – Ruskin, Morris – és Tolsztoj elveit követve élet és művészet elveszett egységének újrateremtését tűzték ki célul a középkori mintára szerveződött közösségi műhelymunka és az elfeledett kézműves hagyományok felélesztésének a segítségével. A gödöllőiek egy, a mindennapi élet minden területére kiterjedő művészeti programot igyekeztek megvalósítani. Nézetük szerint a művészet az egyes ember nevelésének és ezen keresztül a társadalom jobbításának is az eszköze. Foglalkoztak festészettel, grafikával, freskódíszítést terveztek, szőnyegszövő műhelyt tartottak fenn, meseillusztrációkat, csipkéket, iparművészeti tárgyakat terveztek. Művészetük meghatározó eleme volt a népművészet, amelynek formakincsét dekoratív módon használták fel.

 

Nagy Sándor Budapesten Székely Bertalan tanítványa volt, majd két éves római ösztöndíjat kapott, ekkor ismerkedett meg Körösfői Kriesch Aladárral. Ezután Párizsba ment tanulmányait folytatni, ahonnét 1900 körül tért haza, majd feleségül vette Körösfői húgát, Kriesch Laurát. 1907-ben költözött feleségével Gödöllőre, és a művésztelep vezető teoretikusa lett Körösfői mellett. Dolgozott szinte minden művészeti ágban: tervezett üvegablakot, bőrtárgyakat, bútort, faliszőnyeget. Munkássága jelentős részét teszik ki grafikai művei.

 

A Vágyódás a szimbolizmus és szecesszió egyik kedvelt témáját, a bűnös, démonikus nőt ábrázolja, a bűnbe eső Éva alakjában. A finom vöröskréta rajz bravúros rajztudásról árulkodik. A nő alakja az akadémiai aktábrázolás tradícióját követi, ám a táji környezet megformálása, a négyzetes formátum, a mélység nélküli tér, a dekoratív elemek hangsúlyozott használata a szecesszióhoz kötik a művet. Éva meztelen teste hátrahajlik, mozdulata az almafa törzsének hajlását ismétli. A hullámzó vonalvezetést hangsúlyozza a fára csavarodó kígyó, a fából elágazó kisebb ágak ritmusa, valamint Éva kibontott, leomló haja.

 

A rajzot azonban nem csupán a bűnre csábító, romlott asszony szimbolista toposzaként lehet szemlélni. Éva teste nem érzéki, inkább kisportolt, mozdulatában sem az érzékiség dominál. A Gödöllői Művésztelepen ez időben több művész, többek közt Nagy Sándor is a századfordulón terjedő reforméletmód híve lett. Követői rendszeresen sportoltak, tornáztak, a szabadban aludtak és meztelenül fürödtek, de a természetes életmódra való törekvés kiterjedt az öltözködésre és a táplálkozásra is. A művésztelepen dolgozó Undi Mariska 1908-ban már a női tornákról és az Isadora Duncan-féle mozdulatművészetről tartott előadást. Éva keresettnek tűnő mozdulata a kor új mozgásművészetének, az orkesztikának jellemző beállítása.

 

Nagy Sándor a Vágyódás című képén sajátos értelmet próbált adni a bibliai történetnek. Az ősanya képében megjelenített természetes ember vágyódása lehet ez a tudás fájának gyümölcsére, vagyis a Szellem általi teljes életre.

 

Vágyódás, 1910 körül; Vörös kréta, papír, 330 mm x 340 mm.