100 híres (béta)

A Magyar Nemzeti Digitális Archívum művészeti portálja
<< A rovat előző cikkeA rovat következő cikke >>

Ódry Árpád

Eddigi szavazatok száma: 0

Ódry Árpád, színész, rendező (Budapest, 1876. szeptember 25. – Budapest, 1937. április 5.)

A budapesti színművészeti akadémián 1898-ban szerzett oklevelet. Pályáját Nagyváradon kezdte. 1899-ben Kolozsvárott, 1899–1902-ben Debrecenben, 1902–1903-ban Kassán, 1903–1904-ben Temesvárott játszott és rendezett. 1904-ben a Vígszínház szerződtette. 1905-től a Nemzeti Színházban lépett színpadra. 1912-től az intézet rendezője, 1931–1935-ben főrendezője. 1918-ban a Fasor Kabaréban is színpadra lépett. 1917-ben a Fészek Művészklub igazgatója.

1920–1922-ben a Budapesti Színész Szövetség alelnöke, 1925-től elnöke. 1926-ban megválasztották a Kisfaludy Társaság Shakespeare-bizottságának tagjává. 1928-tól a Magyar Rádió dramaturgjaként és főrendezőjeként is dolgozott. 1929-ben a színiakadémia tanára, 1930-ban az iskola igazgatója lett. Tökéletes beszédkultúrájú művész; tökéletes dikcióját beszédhibáját leküzdve fejlesztette ki. Klasszikus szerepeiben is tartózkodott a szavalástól, a patetikus játékmodor helyett lélektani hitelességre, mély jellemábrázolásra törekedett.

Díjak, elismerések: A Nemzeti Színház örökös tagja (1923), Greguss-díj (1927).

Fontosabb szerepei: Prospero (Shakespeare: A vihar); Lear király (Shakespeare); III. Richárd (Shakespeare); Bánk bán (Katona József); Solness építőmester (Ibsen); Tartuffe (Molière); Lucifer (Madách Imre: Az ember tragédiája).

Fontosabb rendezései: Ibsen: Hedda Gabler; Shaw: Tanner John házassága, Candida; Strindberg: Csöndes ház; Schiller: Don Carlos; Shakespeare: Téli rege.

Ismertebb filmjei: Méltóságos rab asszony (1916), A kétszívű férfi (1916).

Irodalom: Rédey Tivadar: Ódry Árpád két Shakespeare szerepe: Hamlet és Othello (Rédey Tivadar: Kritikai dolgozatok és vázlatok. 1931); Hevesi Sándor: Ódry Árpád (klny. a Budapesti Szemléből, 1937); Rédey Tivadar: Ódry Árpád (1942), Kárpáti Aurél: Örök Shakespeare (1948); Mészáros Sándor: Ódry Árpád (szerepkatalógus, 1957); Ascher Oszkár: Ódry Árpád (Nagy magyar színészek. Szerkesztette Gyárfás Miklós és Hont Ferenc. 1957.); Csathó Kálmán: Ilyeneknek láttam őket (1957); Ignácz Rózsa: Prospero. Ódry Árpád arcképe (Inácz Rózsa: Prospero szigetén. 1960); Bálint Lajos: Karzat és páholy (1967); Bálint Lajos: Ódry Árpád (Színészarcok a közelmúltból. Szerkesztette Illés Jenő. 1968); Schöpflin Aladár: Válogatott tanulmányok (1967); Krúdy Gyula: Komédia (1968); Csillag Ilona: Ódry Árpád (1982).

Alkotó / Alkotás: 
Alkotó
<< A rovat előző cikkeA rovat következő cikke >>