Orbók Loránd, bábművész, drámaíró (Pozsony, 1884. március 6. – Barcelona, 1924. június 20.)

Az első hazai művészi bábszínház megteremtője. Apja Orbók Mór tanár, akit 1896-ban kineveztek a kolozsvári tanítóképző intézet igazgatójává. Ekkor került a 12 éves Lóránd Pozsonyból Kolozsvárra, s itt végezte az egyetemet is francia-német szakon. Közben az 1904-1905-ös tanévben a párizsi Sorbonne hallgatója. A kolozsvári egyetemen 1907-ben avatták doktorrá. Ugyanebben az évben mutatták be a kolozsvári Nemzeti Színházban első drámáját, a Bolond Istókot. 1910-1912 között Budapesten a Jurányi utcai Községi Felsőbb Leányiskolában, majd a Ponty utcai Felső Kereskedelmi Iskolában tanár.

Orbók, miután Oláh Gáborral és Bodor Aladárral beutazta Görögországot, Törökországot és Kis-Ázsiát, 1910-ben létrehozta a Vitéz László Bábszínházat, melyet elsősorban a párizsi vásári bábjátékosok előadásai ihlettek. Ez a vállalkozása 1914-ig működött. A kezdeti időszakról kevés megbízható adat és még kevesebb tárgyi emlék maradt fenn. A Rónai Dénes Váci utcai fotóműtermében rendezett zártkörű előadásokon a korszak szellemi életének kiválóságai (Kosztolányi Dezső, Karinthy Frigyes, Babits Mihály, Móricz Zsigmond) tették tiszteletüket. Képző- és iparművészek (Muhits Sándor, Ráduly János, Sassy Attila) vettek részt a bábok, díszletek, jelmezek tervezésében, kivitelezésében. A társulat tagja volt többek között Balassa Imre, Bevilaqua-Borsodi Béla, Komjáti Mici. A darabokat Rédey Tivadar, Bevilaqua Béla, Orbók Lóránd, Orbók Attila, Szekeres Jenő szerezte. Orbók a kesztyűs báb megszállott szerelmese volt, a marionettet, mint az élő színházat utánzó, a századforduló színpadi naturalizmusát tükröző technikát, elutasította.

1914 tavaszán fővárosi ösztöndíjjal Párizsba utazott. Az I. világháború kitörése után mint ellenséges ország állampolgárát internálták, így nem lehetett jelen A tündér című vígjátékának október 10-i, vígszínházi bemutatóján. Az internálótáborból későbbi felesége, Jeanne Detré segítségével szabadult ki, és Spanyolországba menekült, ahol eleinte viszontagságos körülmények közt utcai bábjátékosként élt. Később Lorenzo d’Azértis néven ismert drámaíró lett. Legsikeresebb művei A seingalti lovag (Casanova), A milliomos vendég, A mester öccse, Bagdad felé, Goya, Madame Duverny két fia, Péter és Pál, A király levele és A nagy szám, melyek madridi, londoni, stockholmi, berlini és Buenos Aires-i színpadokon arattak sikert.

Kevéssel halála előtt felajánlották neki a madridi egyetemen a magyar nyelvi tanszéket, de ezt már nem tudta elfoglalni, a francia internálótáborban szerzett betegség végzett vele. A legenda szerint legkedvesebb bábui vele együtt pihennek a barcelonai temetőben.