Paulay Ede, színész, rendező, színházigazgató (Tokaj, 1836. március 12. – Budapest, 1894. március 12.)

1852 nyarán félbehagyta Kassán folytatott tanulmányait, s valószínűleg Miskolcon lépett először – álnéven – színpadra. 1854. szeptemberben Láng Boldizsár társulatában már saját neve szerepelt a színlapokon. 1856 májusában Havi Mihály és Hegedűs Lajos, 1858 márciusában Latabár Endre, 1859 áprilisában a kolozsvári színház szerződtette. 1860 áprilisától ismét Latabár együttesében játszott. Egy év múlva visszatért Kolozsvárra. 1863 szeptemberében a Nemzeti Színház tagja lett. 1864-től részt vett a drámabíráló bizottság munkájában, 1868-tól közreműködött a színházi törvények revíziójában. Rendezte a színház könyvtárát. 1872-ben Nyugat-Európában tanulmányozta a színházak szervezetét, munkamódszerét.

1865-től részt vállalt a meginduló hazai színészképzésben: 1864-ben a Színészeti Tanoda titkára, 1868-ban a drámai gyakorlat tanára, 1873-ban az intézmény aligazgatója, az elméleti szak oktatója, 1893-ban a drámai színészképző főigazgatója lett. 1874-ben fegyelmi vétsége miatt elbocsátották a Nemzeti Színházból, ahova csak 1877-ben térhetett vissza. 1878-ban kinevezték a Nemzeti Színház drámai szakigazgatójának. Legnagyobb sikereit mint rendező és igazgató érte el.

Már vidéki évei alatt foglalkozott rendezéssel; munkáját szakismeret, nagyszerű színpadi érzék, a hazai hagyományok és a külföldi áramlatok ismerete jellemezte. Több száz darabot rendezett. Nevéhez fűződik Madách Imre: Az ember tragédiája (1883. szeptember 21.) és Vörösmarty Mihály Csongor és Tünde (1879. december 1.) című művének nemzeti színházi bemutatója. A színház vezetése alatt élte „aranykorát”. Paulay fegyelmezett színpadi munkát követelt, a kidolgozott összjátékra helyezve hangsúlyt. Eredményeit 1892-ben a színház bécsi vendégjátékán is elismerték. 61 színmű lefordításával – például Goethe: A testvérek; Racine: Bajazet, Beaumarchais: Figaro házassága, A sevillai borbély; Schiller: Ármány és szerelem; Sardou: Odette, Fedora – tevékeny részt vállalt a repertoár megújításában. Jelentős dráma- és színháztörténeti kutatásokat végzett.

Díjak, elismerések: A Ferenc József-rend lovagkeresztje (1881).

Fontosabb szerepei: Ferdinánd (Schiller: Ármány és szerelem); Kean (id. A. Dumas); Bánk bán (Katona József); Mortimer (Schiller: Stuart Mária); II. Rákóczi Ferenc (Szigligeti Ede: II. Rákóczi Ferenc fogsága); gr. Tárai Béla (Czakó Zsigmond: Végrendelet); Hamlet (Shakespeare).

Fontosabb rendezései: Szophoklész: Elektra, Antigoné; Ibsen: Nóra, A népgyűlölő, A társadalom támaszai; Shakespeare: Hamlet, Szentivánéji álom, Coriolanus, Rómeó és Júlia, Julius Caesar, Macbeth; Racine: Iphigenia Aulisban; Goethe: Iphigenia Taurisban.

Fő művei: A színészet elmélete (1871); Visszapillantás a Színészeti Tanoda 10 évi működésére (1874); Drámairodalmunk a Nemzeti Színház megnyitása óta (székfoglaló a Kisfaludy Társaságban, 1883); A Nemzeti Színház (Magyar Szalon, V. évf., 1887); Paulay Ede írásaiból (szerkesztette Székely György, 1988).

Irodalom: Újházi Ede: Régi színészekről (1908); Rédey Tivadar: Megemlékezés Paulay Edéről (A százéves Kisfaludy Társaság, 1936); Csathó Kálmán: A Nemzeti Színház és Paulay Ede (Csathó Kálmán: Ilyeneknek láttam őket, 1960); Császár Edit: Egy polgár magasba ívelő pályán (Színháztudományi Szemle, 1983); Enyedi Sándor: Paulay Ede útban a Nemzeti Színház felé (Színház, 1986); Székely György: Paulay Ede a Nemzeti Színház „drámai igazgatója” (Színház, 1986); Paulay Lajos: Paulay Ede és több nemzeti színházi tag szabadkőműves munkássága (Színháztudományi Szemle, 1987).