Pilinszky János, költő (Budapest, 1921. november 27. - Budapest, 1981. május 27.)

A XX. századi magyar irodalom egyik legnagyobb hatású lírikusa. A budapesti Piarista Gimnáziumban érettségizik; jogot, majd magyar és olasz irodalmat, művészettörténetet hallgat. Első verseit a harmincas évek végén a Napkelet, az Élet és a Vigilia közli – ezeket később nem veszi fel kötetbe. Egyetemi tanulmányait nem fejezi be. 1944-ben behívót kap, alakulatával Németországba, Harbachba kerül, de harcokban nem vesz rész, 1945-ben tér haza. 1946-48-ban az Újhold társszerkesztője, nevét joggal sorolják ugyan az Újhold köréhez, de hasonló erős szellemi és személyes kötődések fűzik más csoportosulásokhoz is, így a Vigilia és a Válasz köréhez.

Első verseskötete 1946 májusában jelenik meg Trapéz és korlát címmel. A fordulat éve után kiszorul az irodalmi életből, évekig nem is publikálhat. Az ötvenes években korrektorként, majd felelős szerkesztőként kiadóknál dolgozik, 1957-től haláláig az Új Ember belső munkatársa. Második verseskötete, a Harmadnapon csak 1959-ben jelenhet meg, az irodalmi nyilvánosságban a hatvanas évek végéig elvétve szerepel. A hatvanas évek elejétől külföldi szereplésekre hívják (pl. Bécs, Párizs, London, Róma), idegen nyelvű kötetei készülnek. 1970-ben jelenik meg gyűjteményes kötete, a Nagyvárosi ikonok, s ettől kezdve a hazai irodalmi élet egyik legjelentősebb képviselőjeként tartják számon, mind gyakrabban utazik külföldre is, többször jár Párizsban. A hetvenes években sorra jelennek meg kötetei, a versek mellett színdarabokat és szépprózát is közread. 1980-ban költői életművéért Kossuth-díjat kap. 1981. május 27-én, Budapesten éri a halál. Művei jelentős hányada csak halála után jelenik meg kötetbe gyűjtve. A Digitális Irodalmi Akadémia posztumusz tagja.

Példátlanul homogén lírai életmű Pilinszkyé, amelynek főbb koordinátái a rendkívül magas esztétikai színvonalú első kötetben már kialakultak. Ezek egyike a díszlettér redukáltsága: az embert körülvevő tárgyi és szociális környezet csak igen áttételesen, szigorú szelekció szerint jelenik meg a versek szinte díszlet nélküli színpadán. De talán még fontosabb a lírai én szereplehetőségeinek és megszólalásmódjának redukciója. A világba vetett én esendőségét, feloldhatatlan magányát és bűntudatát egy a végsőkig kidolgozott, tökéletes artikuláció nyilváníthatja csak meg – szoros kapcsolatban József Attila késői költészetével. Legnagyobb hatású verseiben a háború és a koncentrációs táborok tragédiája az evangéliumi toposzok rejtélyessé formált nyelvén szólal meg.

Ajánlott mű: Apokrif

http://tinyurl.com/owczos6

Ajánlott esszé: Egy lírikus naplójából